Átfogó békemegállapodást szeretne elérni Izraellel egy éven belül Mahmúd Abbász palesztin elnök. A cél – tekintettel az immár hét éve egy helyben toporgó tárgyalásokra, amely idő alatt ötezer ember vált erőszakos cselekmények áldozatává – felettébb ambiciózusnak tűnhet. Az elmúlt napokban azonban több jel is utalt arra, hogy valami tényleg megmozdult a térségben.
Az egyiptomi és a jordániai külügyminiszter Izraelben „történelminek” nevezett látogatást tett Tel-Avivban, hogy átnyújtsa az Arab Liga béketervét, amely az Izrael által 1967 óta megszállt területek visszaadását, a független palesztin állam megalapítását kelet-jeruzsálemi központtal, valamint a palesztin menekültek helyzetének rendezését szabja az ország elismerésének feltételéül. A látogatást Izraelben azért tekintik történelminek, mert az Arab Liga eddig minden párbeszédet ellenzett a zsidó állammal. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök ráadásul minden korábbinál egyértelműbb jelét adta annak, hogy országa kész újrakezdeni a Palesztina végső státusáról szóló tárgyalásokat.
Merthogy a megoldás kulcsa csak ez lehet: meg kell állapodni a „végső formuláról”, a megvalósításra pedig elfogadni egy menetrendet. Izraelben egyelőre a megszállt területek 90 százalékának átengedését tartják elképzelhetőnek, a ciszjordániai nagyobb zsidó telepek megtartását területcserével oldva meg. A tervek között egy alagút megépítése is szerepel Gáza és Ciszjordánia között. BÁ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.