BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem a névjegykártya számít

2007.07.09., hétfő 00:00

Minden döntést megfontoltan kell hozni, hogy akár 25 év múlva is vállalni lehessen, hiszen a biztosítások hosszú távra szólnak – ehhez tartja magát Bartók János, az Aviva Életbiztosító Zrt. új elnök-vezérigazgatója, aki „véletlenül” csöppent a biztosítási szakmába. Mérnöki diplomájának megszerzését követően a gödöllői egyetem vállalatgazdasági intézeténél maradt. A család azonban bővült, s a megélhetési forrásokat az egyetemi állással nem tudta biztosítani, így egy hirdetésre jelentkezve a frissen privatizált Állami Biztosítónál kötött ki. Változatos területeken próbálhatta ki tudását, hiszen a fiókoknál végzett szinte „univerzális” munkát követően részt vett a nyugdíjreformban, a vállalati kapcsolatok építésében, az új értékesítési módszerek bevezetésében is.

„Jó tanítómesterem volt az ÁB-nél” – fogalmaz –, s sokat számítottak a külföldi gyakorlatok is – így az Amerikában elvégzett „tigris tréning”, a Hollandiában töltött időszak, az Aegon University –, amelyek lehetővé tették, hogy az Aegon csoportnál vezető pozícióban lévő emberekkel is kapcsolatba léphessen. „Könnyen együtt tudok működni a legkülönbözőbb emberekkel” – vall a mentalitásáról, s mint hozzáteszi: talán a külföldi vezetőkkel együtt töltött idő is hozzájárult ahhoz, hogy nem jellemzi az a kisebbrendűségi érzés, mint számos hazai menedzsert.

A nemzetközi karrier helyett a magyarországit építette: az Aegonnál eltöltött közel másfél évtizedet követően az Aviva Életbiztosító vezetői posztját foglalta el. „Hazánkban ugyan kicsinek számít az Aviva, ám nemzetközi szinten számottevő a súlya” – magyarázza döntésének hátterét Bartók János. A kihívás vonzotta, hiszen mint mondja: alapvetően építő típus, s ez egybecseng az Aviva tulajdonosainak szándékával is. A fő hangsúlyokat az értékesítési csatornák erősítésében, az alternatív lehetőségek felkutatásában, az ügyfélkiszolgálás minőségének javításában, az átláthatóság biztosításában látja. Várakozása szerint egy kisebb szervezetnél egyszerűbb véghezvinni a változtatásokat. Azt mindenesetre biztató jelnek tekinti, hogy az új szerzések terén az első negyedévben a második legnagyobb állományt produkálták.

Igényes típusnak tartja magát, s úgy látja, sokat számít, ha jó példával jár elöl. „A jó vezető számára fontos, hogy a vezetési ismeretek mellett a kommunikációra is hangsúlyt helyezzen” – mutat rá. Nem az a lényeges – hangsúlyozza –, hogy elnök-vezérigazgató titulus van a névjegykártyáján, hanem, hogy majdan mi fűződik a nevéhez.

Névjegy

CÉG

Az Aviva Európa vezető életbiztosítója, a világ ötödik legnagyobb biztosítási csoportja.

A magyarországi leányvállalatot 1996 szeptemberében alapították, a kezelt vagyon 59,561 milliárd forint, az életbiztosítási piaci részesedés – 2007. I. negyedévi díjbevétel alapján, a teljes életbiztosítási piacon – 12,28 százalék, ez a 2. helyet jelenti.

A társaság első negyedéves díjbevétele 13,459 milliárd forintot tett ki.

Bartók János (39)

1992-ben mérnöki diplomát szerzett a GATE Mezőgazdaságtudományi Karán, 1993-ig a GATE Vállalatgazdasági Intézetében dolgozott.

1993–2006-ig az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt.-nél, illetve a – névváltozást követően – az Aegon Magyarországnál tevékenykedett.

2006-tól a kelet-európai akvizíciós projektek vezetését végzi.

2007-től az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgatója.

2007-től az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgatója.-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.