Ascsillán Endre
A PricewaterhouseCoopers EU- és állami támogatási vezető menedzsere
Kiszámíthatóság
„Jó ötlet volt a tervekben konkrétan megjelölni a célokat, és azokhoz hozzárendelni a forrásokat. Így kiszámíthatóvá vált a fejlesztéspolitika. Ez jó hatással lehet a gazdaságra, akár úgy, mint Írországban, ahol a pénzek nevesítésével kilencszer annyi magántőkét vonzottak helybe a fejlesztések, mint amennyi támogatást a megvalósításukhoz igénybe vettek. Jó ötlet volt az is, hogy kétfordulós a folyamat. Először csak a vázlatos elképzelést kell benyújtani, és csupán azokat a projekteket dolgozzák ki részletesen, amelyek megkapják a támogatást. Így az ötlet- és projektgazdák mentesültek a fölösleges pénzkidobástól. Hiányzott viszont az időben biztosított, megfelelő tájékoztatás; a szükséges kézikönyvek csak júniusra kerültek fel az NFÜ honlapjára.”
Baán László
A Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Nem hirtelen ötlet
„Két és fél éve tudatosan készülünk erre a fejlesztésre. Tehát nem hirtelen jött az ötlet. A világ nagy – hozzánk hasonlóan 100-150 éves épületekben működő – múzeumai már szinte mind túl vannak a mai igényeket kiszolgáló bővítéseken. Másfél éve kaptunk EU-támogatást a felszín alatti beruházás tanulmánytervének elkészítéséhez. E szerint a múzeum előtti járdaszakasz alatt, négyezer négyzetméteren időszaki kiállítóteret, éttermet, kreatív gyermekfoglalkoztatókat és turisztikai-információs pontot alakítunk ki. A három és fél milliárd forintos beruházás 2008 második felében kezdődne és 2010-re fejeződne be. Jómagam mindig is és egyre inkább látogatóbarát múzeumnak szeretném tudni a Szépművészetit, s a bővítéssel e téren egy újabb nagy lépést tehetünk előre.”
Grasselli Norbert
Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese
Szakmai alapon
„Nem vagyok csalódott, hogy csupán egyetlen javaslatunk – a hajdúszoboszlói fürdőfejlesztés – került be a szerződéskötésre ajánlott kiemelt projektek első körébe. Ha politikai döntés született volna, akkor most hemzsegnének körülöttünk a kiemelt projektek. Szigorú volt a zsűri, kőkeményen szakmai alapon értékelt. Nyilvánvaló tanulság nekünk és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek is, hogy több időt kell hagyni az előkészítésekre, és mielőbb egyértelművé kell tenni a játékszabályokat. A kiemelt projektek esetében most még csak az első állomáson vagyunk túl. A továbbfejlesztésre javasoltaknak lehetőségük van még bekerülni a jelenlegi kétéves akciótervbe, míg az elutasított tervekkel – átdolgozás után – 2009-től újra lehet próbálkozni.”
Kolber István
A Fejlesztéspolitikai Irányító Testület regionális fejlesztésekért felelős államtitkára
Régiós sajátosságok
„Igazából most lehet konkrétan látni, milyen nagy dolog az, hogy mind a hét régiónak önálló operatív programja, saját kerete van. Ez nyilvánvalóan ösztönzőleg hat a regionális/helyi fejlesztési kezdeményezésekre Magyarországon, még ha kihívást is jelent az érdekeltek számára. Az első körben néhol túl engedékenyek voltak a regionális fejlesztési tanácsok, másutt a tervezők ceruzája fogott vastagon a költségszámításnál. Az értékelésnél a jogszerűség, a fejlesztési célokkal való összehangoltság és az EU-kompatibilitás volt a fő szempont: ebbe a keretbe akár 95 százalékosan beilleszthetők a régiós sajátosságok. Érdemes végignézni, milyen változatosak azok a tervek, amelyeket továbbfejlesztésre javasolt a kormány. A lehetőség adott: hét éven át nyitva a kapu.”
Miszler Miklós
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója
Határidő
Százszázalékosak lettünk, mind a 15 javaslatunkat jóváhagyta a kormány. Tehát elégedett vagyok. Fontos azonban mielőbb tisztázni a további teendőket, hogy mind a 15 projektgazda az előírt féléves határidőn belül megköthesse a támogatási szerződést. A magunk részéről készen állunk a közreműködésre. A zsűri feltűnően sok javaslatot adott vissza átdolgozásra, küldött tovább pályázatra vagy utasított el. Mindezek tanulságait szintén fontos levonni. Dél-Dunántúlon az elmúlt hetekben már újabb 12 javaslatot értékeltünk. Ezek közül hat további kimunkálás után akár kiemelt projekt is lehet. A másik hatot pedig úgy ítéltük meg, hogy vagy nem illeszthető be a dél-dunántúli operatív program célrendszerébe, vagy a pályáztatás keretein belül juthat támogatáshoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.