Aggasztó perspektívák az orosz gazdaság előtt

Alighanem az 1970-es években tapasztalt „holland betegség” sajátos, „posztszovjet” válfajáról van szó. Annak idején, mint ismeretes, az Északi-tenger olajmezőinek hasznából hirtelen a kis országba áradó bevételek felértékelték a holland nemzeti valutát, kül- és belföldön versenyképtelenné téve a gazdaság más szektorainak termékeit.

Oroszországban is a pénzügyi szférában mutatkoznak a vészjósló jelek. Egyrészt annak kell tekintenünk a hihetetlen ütemben növekvő importot. Hivatalos adatok szerint az évtized elejétől 3,7-szeresére nőtt a behozatal, amelyet a 2,3-szeresére szökött exporttal kell szembesíteni. Csakhogy hét év átlagában az export közel 80 százalékát a szénhidrogén-kivitel adta, ez már önmagában torz arány. Ráadásul hasonlóan furcsa képet mutatnak a behozatali adatok is. Az orosz vámhivatal által most közzétett mutatókból kitűnik, hogy a tavalyi év első hat hónapjához képest az idei első fél évben 21 százalékkal nőtt a hús, 34 százalékkal a hal és 2,2-szeresére az alkohol, illetve az alkoholmentes italok behozatala, háttérbe szorítva a belföldi árut.

Az importnövekedésnél is aggasztóbb a külföldről felvett hitelek ugrásszerűen növekedő aránya. Az Orosz Bank hivatalos adatai szerint az ország pénzintézetei 2000-ben 1,5 milliárd, vállalatai pedig 1,8 milliárd dollár hitelt vettek fel külföldön. Ez a szám 2004-ig is kétévente dinamikusan nőtt, majd 2006-ban a bankok esetében a 2004-es 7,1 milliárdról hirtelen 51,2 milliárdra, a vállalatoknál 31,7 milliárdról – ugyancsak két év alatt – 53 milliárdra ugrott. Az idei év első hat hónapja további növekedést sejtet: a pénzintézetek 37,5 milliárdos, a vállalatok 71,1 milliárdos külföldi hitelfelvétele a tendencia erősödéséről tanúskodik.

Ha a fárasztóan sok adat silabizálása közben egy másodpercre elgondolkodunk, rá kell jönnünk, hogy az orosz bankok és vállalatok nem kis részben a pénz kimenekítésére vesznek fel külföldi hiteleket, kötnek nagy összegű importszerződéseket. Ez már a „holland betegség” orosz változatának a sajátossága. Tisztában vannak vele a German Gref vezette gazdasági minisztériumban is, ahol már jelezték, hogy a külföldi vállalati hitelfelvétel már az első hat hónapban 20 százalékkal meghaladta az egész 2007. évre prognosztizált összeget.

Gref és a pénzügyminisztérium élén álló Alekszej Kudrin csapata azonban hetek óta nem tud érdemi munkát végezni, mert inog alattuk a szék. Annak ellenére, hogy Viktor Zubkov, a nemrég kinevezett új kormányfő nem jelentett be elődjétől eltérő gazdaságpolitikát. Az állami dumában, az orosz törvényhozásban elmondott első beszédében lényegében megismételte Vlagyimir Putyin elnöknek a dinamikusan fejlődő orosz hadiipar prioritására, valamint a nehezen átlátható, populista nemzeti gazdasági projektekre vonatkozó korábbi kijelentéseit.

De Zubkov szerepvállalása új gazdasági program nélkül is megteszi majd a hatását: az orosz talajon ilyen magas szintű kádercserénél elkerülhetetlen pozícióharc jó időre jegeli majd a tényleges gazdaságpolitikai lépéseket. Kivált, hogy a miniszterelnök az első kormányülésen – érdemi mondanivaló hiányában – dörgedelmes szónoklatban lehordta a tárcavezetőket, közülük egy darabig senki nem érezheti magát biztonságban.

A kialakult helyzetben az orosz bankrendszer lehet a vesztese a moszkvai Nemzetstratégiai Intézet elemzésében „hitelfelvételi járványnak”, a Financial Times pénteki számában pedig „őrült tempóban növekvő hiteligényléseknek” nevezett jelenségnek. A Standard & Poor’s hitelminősítő intézet jelentése szerint az elkövetkező 12 hónapban az orosz bankoknak mintegy 40 milliárd dollárt kell törleszteniük a valutában felvett, főleg rövid lejáratú nyugati hitelekből. A helyzetet bonyolítja, hogy az orosz pénzintézetek tulajdonosi körét többnyire sűrű homály fedi, a felügyeletek tevékenysége pedig távol áll a hasonló nyugati szervezetek szakmai színvonalától.

A „vadkeleti holland betegség” első jelei megmutatkoznak az egyébként is gyengélkedő dollár és a rubel jelentős árfolyamváltozásaiban: a januárban még 26 rubelt érő dollárért pénteken már csak 24,7 rubelt kellett fizetni.

S hogy egy kicsit messzebbre is tekintsünk, látni kell, hogy az orosz költségvetés kilátásait mindemellett rontja az energiaárak Moszkvában kész ténynek tekintett csökkenése. Kormányzati körökben 2010-re 50, a következő évre pedig 49 dolláros kőolajárral számolnak. Ez az exportőröknek rémálom, hiszen az orosz pénzügyminisztérium hivatalos adatai szerint ma a központi büdzsé egyharmadát adják a kőolaj- és földgázbevételek. A helyi költségvetés számaival egyesített adatok szerint pedig ez az arány megközelíti az ötven százalékot. Ha a kőolaj ára csupán egyetlen dollárral csökken, az 52,5 milliárd rubeltől fosztja meg a kormányzatot.

Igaz, a régóta kilátásba helyezett árváltozás mindmáig nem következett be. Nyikita Kricsevszkij, a Nemzetstratégiai Intézet elemzője azonban nemrég arra figyelmeztette az orosz politikai elitet, hogy az energia „politikaérzékeny” áru. Az 1980-as évek közepén, amikor Ronald Reagan amerikai elnök munkatársainak sikerült rábeszélni „a sejkeket” – az OPEC-országok vezetőit –, hogy radikálisan növeljék a kitermelést, olyan mértékben csökkent a kőolaj világpiaci ára, hogy az nagyban hozzájárult a fegyverkezési versennyel dollármilliárdokat elvesztegető Szovjetunió széteséséhez.

George W. Bush kormányzatának jelenlegi politikája mellett kizárt, hogy Washington ma képes lenne egy ilyen egyezség elérésére. A „holland betegség” szimptómáit azonban komolyan kell venni Moszkvának és a világnak is.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa