Meglesz a böjtje
Ijesztő mértékben megugrottak az év elején a hazai keresetek, ami – legalábbis az árszínvonal szempontjából – nagyon rossz hír: megnőtt az esélye a bér-infláció spirál felerősödésének. Úgy tűnik, a gazdasági szféra nem bízik a dezinflációban, és a béremeléseket a tavalyi kiugró pénzromlási ütemhez igazítják, szemben a jegybanki és más elemzők által valószínűsített hat százalék körüli drágulási ütemmel.
A folyamat tipikus esete az önbeteljesítő jóslatnak, ugyanis ha a szereplők nem bíznak az infláció csökkenésében, akkor az nem is fog a kívánatos mértékben lassulni. Mit tehet ilyenkor a monetáris politika? Erősítenie kell a hitelességét, de ezt nem olyan egyszerű megcsinálni, mint leírni. Ha lefektetett egy háromszázalékos inflációs célt, és azt folyamatosan elvéti, akkor ennek a célnak ugyanúgy nincs sok mondanivalója, mint az előrejelzéseknek, és ez még akkor is így van, ha a hatóságiár-, adó- és járulékszabályozás rendre keresztülhúzza a jegybanki számításokat.
Hozzá kell tenni, a jelenség nem új, az inflációs várakozásokban mindig is nagy szerepe volt a korábbi évek tapasztalatainak, ez tette például lehetségessé a tavalyi reálbércsökkenést. Ha akkor az adóváltozásokat és az inflációt figyelembe vették volna a munkavállalók a követeléseik érvényesítésénél, az esetben bő 14 százalékos emelési igénnyel léptek volna fel, és akkor aztán végképp bajban lennénk.
A következő hónapokban viszont kényszerpályára kerülhet a monetáris politika, a fokozódó keresletet kénytelen lesz magas kamattal lehűteni, miközben a gazdaságnak és a költségvetésnek éppen erre van a legkevésbé szüksége. Ebből is látszik, hogy a meglepetésinfláció által bezsebelt többletbevételek igen rövid életűek, hosszabb távon mindenki rosszabbul jár, mint ha kiszámíthatóan alakulnának az árak és általában a gazdasági kondíciók.
