Rózsaszín macsók
Egyelőre nem tudni, kikkel tölti be a miniszteri bársonyszékeket az olasz, európai és világpolitikába a múlt heti győzelmével – valamint az azóta tett sarkos kijelentéseivel – ismét berobbant Silvio Berlusconi. Egy azonban biztos: a „Cavaliere” kormányában nem lesz olyan sok nő, mint a minap megalakult spanyol kabinetben. Mint ismeretes, Madridban kilenc női miniszter jut nyolc (illetve a kormányfővel kilenc) férfi kormánytagra, és a társadalom „macsótlanítása” jegyében például a védelmi tárcát is egy hölgy, a semmilyen katonai tapasztalattal nem rendelkező, 37 éves és éppen állapotos Carme Chacón irányítja.
Az olasz médiacézár-politikus nemhogy nem gratulált volna José Luis Rodríguez Zapaterónak a névsorhoz, hanem azzal a kijelentéssel hergelte a hét végén, hogy a spanyol szocialista kormány nem is vörös, hanem inkább rózsaszín. A – nem hivatalos – madridi választ Magdalena Álvarez infrastruktúra- és közmunkaügyi miniszter szállította: szerinte a nők többsége nem szeretne egy olyan kormányban dolgozni, amelyet Berlusconi irányít.
Úgy tűnik persze, hogy a nemi arányok meghatározásán túl más gondok is lesznek az olasz kormánynévsor összeállításánál. Berlusconi ugyan magabiztosan nyilatkozott az Északi Ligával folytatott első egyeztetések után, de a tárcák megosztására vonatkozó igények megfigyelők szerint hosszas alkudozást vetítenek előre. TG







