Essen az eső és süssön a nap!
Van egy jó meg egy rossz hírünk. A jó, hogy az idei első negyedévben Magyarországnak sikerült utolérni, sőt meghaladni az észt gazdaság növekedési ütemét. A rossz, hogy ez nem a mi szárnyalásunknak, hanem a baltiak mélyrepülésének köszönhető. Ha őszinték akarunk lenni, akkor inkább az utóbbi esemény vizsgálata lenne az izgalmasabb feladat, miután a magyar gazdaságban kevés olyan dolog történt, ami reményt adna a gyors kilábalásra. De nézzünk mégis szembe az ismert okokkal.
A 2001-től felgyorsuló fiskális ámokfutásnak véget vető 2006-os megszorító csomag – a sikeres kiigazítások szerkezetétől eltérően – nagyobb súlyt helyezett a bevételi, mint a kiadási oldalra a változatlan költségvetési politika melletti pályához képest. Ennek növekedési áldozatát jól mutatja, hogy a korábbi 2-4 százalékpontos stabil többlet után 2007-től folyamatosan elmaradtunk az eurózóna bővülési ütemétől. A tegnapi adatok a negatív trend folytatódására utalnak: a legfőbb exportpiacunkat jelentő Németország hiába produkált meglepően jó növekedést (részben az ottani reformoknak köszönhetően), az nem tudott minket kirántani az éves szinten és szezonálisan kiigazított egy százalék alatti tartományból.
Ami a kilátásokat illeti, rövid távon az idén jól teljesítő mezőgazdaságot emlegetik az egyik húzóerőként. De ha kicsit távolabbra nézünk, érdemes komolyan venni a svájci IMD legújabb versenyképsségi listáját, amelyen most három helylyel csúsztunk vissza. Az elemzésben ilyen megállapítások szerepelnek: a gazdaságpolitika inkonzisztens, a döntések végrehajtása elégtelen, a lakosság mindenki másnál verseny- és globalizációellenesebb, a társadalom a legkevésbé rugalmasak és alkalmazkodók között van, a pazarló jóléti állam nem ösztönzi a munkavállalást, magas az adó- és járulékteher stb. Akkor mitől is lenne itt növekedés? Lehet, hogy már tényleg csak a jó időjárásban bízhatunk?
