Pusztán a gazdasági folyamatokat tekintve akár a kormány fogadalma is beválhat, de tény, hogy a kockázatok miatt az MNB előrejelzése tűnik (ezúttal is) reálisabbnak. Csakhogy jövő tavasszal választások lesznek. A győzelemre esélyes Fidesz pedig máris jelezte, szeretné új lappal kezdeni a kormányzását.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kvázi fiskális tételeket – állami vállalatok, kórházak, önkormányzatok stb. adóssága – a 2010-es költségvetésre terhelné. Ha az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a piacokkal sikerül elfogadtatni ezt az egyszeri deficitnövelést, akkor az valóban méltányolható: az ellenzéki párt szeretne világos határt húzni a jelenlegi és a leendő kormány felelőssége között. Ráadásul ez korántsem lenne példa nélküli.

Az ördög azonban itt is a részletekben rejlik. Míg a jegybank a bruttó hazai termék legfeljebb 2,7 százalékára teszi a konszolidációs igényt, a Fidesz politikusai ennél néhány százmilliárddal többet mondanak. A különbségből pedig akár a népszerű választási ígéretek beváltására is futná – természetesen hitelből.

A még nagyobb baj az lenne, ha az ellenzéki párt úgy engedné el a rosszul működő vállalatok, intézmények adósságát, hogy cserébe nem követeli meg azok racionalizálását, fenntartható működését. Ilyen tervekről eddig nem hallottunk, jól csengő támogatási ígéretekről annál többet. Ha pedig a Fidesz feltételek nélkül öntene több százmilliárd forintot rosszul működő struktúrákba, az ugyanolyan felelőtlen pénzszórás lenne, mint 2002-ben volt Medgyessy Péter 50 százalékos közalkalmazotti béremelése. Jó lenne tanulni belőle.

Felhizlalt csontvázak