A WikiLeaks-ügy után már nem lesz ugyanolyan a világ, mint volt

Sokatmondó, hogy az EU igazságügyi minisztereinek múlt pénteki brüsszeli ülésén – bár a kérdés hivatalosan nem volt napirenden – alig akadt olyan, aki ne hozta volna szóba a WikiLeaks-ügyet. A téma tehát nagyon is az asztalon van, méghozzá sokak szerint azzal a felhanggal, hogy ez volt az utolsó sárga lapos emlékeztető a politikusok számára az információs technológiák figyelmet és tiszteletet érdemlő erejéről. Ennek kapcsán arra is sokan rámutattak, hogy a kiszivárogtatás legtöbb figyelmet érdemlő vonása igazából nem is magukban a közzétett titkos jelentésekben van. Az esetek többségében ugyanis ezek tényleges diplomáciai tartalma viszonylag csekély újdonsággal szolgált – eddig legalábbis –, más kérdés, hogy a bennük szereplő személyes megjegyzések így is bőven adtak okot pirulásra, magyarázkodásra. A történet igazi tanulsága – túl a titkos fájlok nem kellően hatékony védettségén – elsősorban az volt, hogy minden korábbinál látványosabban és ezúttal közvetlenül a politikának fájó módon emlékeztetett önmaga létére egy olyan technológia, amely másodpercek alatt százmilliók számára tehet a földkerekség egészén ilyen horderejű iratokat is elérhetővé. Valami, ami még húsz éve is elképzelhetetlen lett volna. Cserébe sokak szemében nem kevéssé figyelmeztető jelenség volt az is, ahogy utóbb a WikiLeaks szerverét összehangolt számítógépes támadás érte.

Cecilia Malmström belügyi EU-biztos ez utóbbi esetet hozta fel példaként arra, mennyire sürgetővé vált mielőbb megalkotni egy új, európai szintű jogszabályt a számítógépes bűnözés ellen. (A jogalkotás – amely részben a meglévő jogszabály módosítását is célozza – amúgy már folyamatban van.) Malmström utalt arra, hogy a WikiLeaks ellen is bevetett számítógépvírusok elviekben bármikor hasonlóan alkalmazhatók lehetnének kórházak, atomerőművek vagy éppen értékpapírpiacok ellen. Az okozható kár, a nyomában fellépő felfordulás minden esetben felbecsülhetetlen volna. Hasonló veszélyekről persze már évek óta publikál a számítógépes szakirodalom, mi több, egy-két éve arról is visszatérő célozgatások látnak napvilágot, hogy most már nagyon érik egy igazi „cyber-terrorakció”, amelynek stratégiai jelentőségű, netán a közellátásban kiemelt fontosságú informatikai rendszerek lehetnének a célpontjai. A WikiLeaks-ügy annyiból számít lényeges fejleménynek, hogy sokak reményei szerint riasztócsengőként is szolgálhat az informatika iránt eddig többnyire nem sok fogékonyságot mutató politikai elit körében is.

Más kérdés, hogy a dolog rögtön felvet aggodalmakat is. Ahogy a mostani eset kapcsán sokan rámutattak, a WikiLeaks az átláthatóság növelésének szándékával indokolta a diplomáciai jelentések nyilvános megfuttatását, ám a végső következmény rövid távon ennek könnyen éppen az ellenkezője lehet. Az információs technológia, az internetes szolgáltatás olyan összehangolt hatósági ellenőrzésére is ösztönözhet, amelynek éppen hogy a nagyobb nyilvánosság láthatja a kárát. Mások szerint ez nem valós veszély, lévén, hogy egyfelől az információs technológia állandó fejlődése technikai oldalról egyre nehezebbé teszi az effajta korlátozást, miközben politikai érdek is fűződik például a diktatórikus rezsimek zárt társadalmainak fellazításánál az „internetes szabadságjogok” védelmére.
Akármi is kerekedik felül, annyi bizonyos, hogy a WikiLeaks-ügy után már nem lesz ugyanolyan a világ, mint volt. A diplomaták óvatosabbak lesznek, a tudat, hogy minden akár ki is derülhet (és ami súlyosabb: pillanatok alatt el is terjedhet), együtt él majd mindenkivel. Miközben az internetben rejlő lehetőségek és veszélyek tudatosulása is újabb – politikai – fokot érhet el, EU-körökben mindenképpen. Aztán hogy emiatt örülni vagy bánkódni kell-e, az majd kiderül.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője