BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
közelkép

Misztika, filozófia, pénz

Ritkán fordul elő, hogy egy általános iskolás gyereket érdekelni kezd a tőzsde világa.
2011.02.28., hétfő 05:00

Zsiday Viktorral, a február közepén a parkettre lépett Plotinus Vagyonkezelő elnökével mégis így történt. „1986–88 körül jelentek meg André Kostolany könyvei először magyarul, elolvastam őket és nagyon megtetszettek” – meséli a hazai vagyonkezelői berkekben igazi tőzsdegurunak tartott szakember. Élesben persze csak később, közgazdasági egyetemistaként ismerkedett meg a parkettel. 1997-ben egy amerikai ösztöndíj miatt nem tudott bejárni az órákra, ezért Bánfi Tamás (ő az egyik napokban leköszönő monetáristanács-tag) nem engedte vizsgázni, s évet kellett halasztania. Mivel lett kilenc szabad hónapja, elment dolgozni a Wintrust brókercéghez. A munka annyira megtetszett neki, hogy az egyetemre azután túl sokat már nem is járt be.
Igazán neves befektetési szakemberré az Aegon csoportnál vált, ahová 2000-ben került, és három évvel később ő indította el a cégnél az első magyarországi abszolút hozamú alapot, a MoneyMaxx Expresst. Majd 2006-tól jött a szintén abszolút hozamú Citadella Alfa, amelyet ekkor már nem alkalmazottként, hanem egy külső tanácsadó cégen keresztül menedzselt. Az alap befektetési politikájánál Soros György volt a példaképe. „Soros szerint az árfolyamok nemcsak a valóságot képezik le, de a befektetők véleményét is a valóságról, és ezek oda-vissza hatnak egymásra” – magyarázza Zsiday.

Bár a 2008-as fekete évben csaknem 20 százalékos hozamával a Citadella Alfa lett a legjobban teljesítő hazai értékpapíralap, egy nézeteltérés miatt mégis szakítania kellett az Aegonnal. A tehetséges portfóliókezelőkből „komoly gyűjteménnyel” rendelkező Concorde Alapkezelő azonban azonnal lecsapott rá, így 2009-től már ott kezeli a Citadella alapot. Ennél azonban többre vágyott. „Egy nyilvánosan forgó vagyonkezelő részvénytársaság befektetési stratégiája sokkal szélesebb” – indokolja Zsiday a Plotinus létrehozását, amelynek tőzsdei bevezetésével régi álma valósult meg.

A társaság névadója ókori neoplatonista, misztikus filozófus volt, tanításainak a középpontjában az egység áll. „Nagyon megtetszett, amit olvastam tőle, közel állnak hozzám a tanításai” – magyarázza. A befektetési szakember szívesen mélyed el filozófiával és misztikával foglalkozó könyvekben, olyannyira, hogy Paul Brunton Misztikus tanítások című munkáját például ő fordította le magyarra. Mivel az otthonában dolgozik, rugalmasan be tudja osztani az idejét. „Általában reggel és este foglalkozom a piacokkal, de napközben ráérek sportolni, ismerősökkel találkozni, olvasgatni vagy a gyerekeimmel kirándulni. Úgy érzem, jól élek” – mondja.

CÉG

Plotinus. A vagyonkezeléssel foglalkozó Plotinust 2006-ban alapították, a részvényét február 15-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A cég elsősorban a pénz- és tőkepiacokon, másodsorban a reálgazdaságban keres befektetéseket. A múlt év végén a 424 millió forintos saját tőkéjű cég 58 milliós adózás előtti eredményt ért el.

Zsiday Viktor (36)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, és még tanulmányai idején elhelyezkedett a Wintrust brókercégnél. 2000-től az Aegon csoportnál dolgozott részvényelemzőként, majd portfóliómenedzserként. 2009-től a Concorde Alapkezelő Citadella alapjának ad tanácsokat, emellett a Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. elnöke. Nős, két kisfia van.

Plotinus. A vagyonkezeléssel foglalkozó Plotinust 2006-ban alapították, a részvényét február 15-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A cég elsősorban a pénz- és tőkepiacokon, másodsorban a reálgazdaságban keres befektetéseket. A múlt év végén a 424 millió forintos saját tőkéjű cég 58 milliós adózás előtti eredményt ért el.

Zsiday Viktor (36)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, és még tanulmányai idején elhelyezkedett a Wintrust brókercégnél. 2000-től az Aegon csoportnál dolgozott részvényelemzőként, majd portfóliómenedzserként. 2009-től a Concorde Alapkezelő Citadella alapjának ad tanácsokat, emellett a Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. elnöke. Nős, két kisfia van. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.