BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindig vezető akart lenni

Közelkép: Moti Keren, az Unilever közép-európai cégcsoportjának vezére
2011.03.21., hétfő 05:00

Kevés olyan terület van az Unileveren belül, ahol nem próbálta ki magát Moti Keren, aki ettől az évtől a belga Herman Verstraetent váltva a társaság közép-európai vállalatcsoportját vezeti Budapestről. „Talán a jogi pálya” – mondja mosolyogva a negyvenhat éves izraeli üzletember, aki a cégéhez több mint húsz éve hűséges. Volt értékesítési és marketingvezető, ő hozta létre a tervezési részleget, majd – már Londonban – igazgatta az IT- és a logisztikai részleget, de irányított gyárat, az Unilever izraeli vállalatának vezérigazgatói székébe pedig az ellátási lánc menedzsmentjéért felelős alelnöki pozíción keresztül vezetett az útja.

„Van, aki egy területen mélyíti el a tudását, mások mindent ki akarnak próbálni, hogy általános képet tudjanak kialakítani. Én is ilyen vagyok, nem vagyok perfekcionista. Különben is, már az elején az volt a célom, hogy vezető legyek, erre készültem, és ha azt kérdezték, mit vagyok hajlandó ezért kipróbálni, mindig az volt a válaszom: mindent” – mondja. Egyébként a középiskolában műszerésznek tanult, első számítógépét 16 évesen rakta öszsze. „Ha azt kérdezik, mi a szakmám, azt mondom, menedzser vagyok. Tudom, hogyan kell embereket, dolgokat megszervezni, meg tudom határozni a problémákat és képes vagyok megkeresni a megoldásokat” – teszi hozzá.

Moti Keren azonban nem csak részlegek között mozgott karrierje és élete során: lengyel bevándorlók gyermekeként Izraelben született, de Argentínában nőtt föl. És, mint mondja, már az óvodában szembesült a multikulturális világgal: „Emigránsok között éltünk, voltak ott románok, marokkóiak, algériaiak, és háromévesen mind spanyolul beszéltünk.” Magyarország sem volt sokk a számára, igaz, kiemeli: ide akart jönni, az elmúlt két évben már tudatosan készült az itteni munkára.

„Tudtam, mire számítsak, de így is kellemesen csalódtam: sok az előítélet ezzel a régióval kapcsolatban. Például sokan gondolják, hogy a kommunista múlt miatt is az emberek nem annyira merészek, nem vállalkozó szelleműek, nem kérdeznek. Hát itt nem azt tapasztaltam. És sok közös vonás is van bennünk: a magyarok és az izraeliek is energiájuk legnagyobb részét arra használják fel, hogy kimásszanak a bajból, amit maguknak okoztak” – vallja.

Más hasonlóságokat is említ – már az Unileverhez is köthetően: „Sokat tanultunk az izraeli magyaroktól, amit még a cégnél is tudtam hasznosítani. Például a magyarok csak nyáron esznek jégkrémet. Én is azt hallottam az anyukámtól, hogy megfázom, ha télen eszem.”

Névjegy

Moti Keren (46)

Az izraeli születésű üzletember a Tel-avivi Egyetemen szerzett közgazdászdiplomát, majd marketing és pénzügy szakon MBA fokozatot.

Karrierjét az Unilevernél kezdte 1990-ben. 2005-től az izraeli vállalat vezérigazgatója.

Nős, három gyermek édesapja.



Az izraeli születésű üzletember a Tel-avivi Egyetemen szerzett közgazdászdiplomát, majd marketing és pénzügy szakon MBA fokozatot.

Karrierjét az Unilevernél kezdte 1990-ben. 2005-től az izraeli vállalat vezérigazgatója.

Nős, három gyermek édesapja. A cég Az Unilever a világ 160 országában van jelen a napi fogyasztási cikkek piacán. Magyarországon 1991-ben jelent meg, mára hazánk a cég közép-európai régiójának a központja, itt három gyártó üzemet is működtet. A csoport tavalyi éves forgalma globálisan meghaladta a 44 milliárd eurót, a hazai leányvállalat 2009-ben 80 milliárd forintos nettó bevételt ért el.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.