BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsítani kell a talpra állást

James S. Turley: A magyar kormány gazdasági programja sikeres lehet
2011.04.04., hétfő 05:00

Gyorsítaná a világgazdaság talpra állását és erősítené az egyes országok ez iránti elkötelezettségét James S. Turley, az Ernst & Young elnök-vezérigazgatója. Magyarországi látogatása alkalmából lapunknak elmondta: utazásai során mind több jelét észleli a válságból való kilábalásnak világszerte. Ugyanakkor óvott a protekcionizmustól és a túlszabályozástól, mert szerinte ezekkel éppen a világgazdaság fellendülése kerülhet veszélybe.

A válságból vezető kiutat értékelve megállapította: van, ahol lassúbb, máshol gyorsabb ez a folyamat. Néhány helyen, így főleg Nyugat-Európában a visszaesés után megállapodott a gazdaság. Máshol, például az Egyesült Államokban vagy Kanadában enyhe visszaesés után hasonló mértékű emelkedés következett. A feltörekvő piacokon – idetartozik Kelet-Európa is – erőteljes a kilábalás: a nagy zuhanást hasonló bővülés követi.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének kockázatok. Turley szerint kockázatot jelent például az, ha a vállalkozások, amelyek munkát adhatnának az embereknek, vonakodnak viszszatérni a normális gazdasági/üzleti kerékvágásba. Az államadósság terén kialakult helyzet szintén problémákkal jár. Elismerte, hogy rizikót jelentenek a világ különböző részein kialakult helyi válságok. Elsőként a Közel-Keletet és Észak-Afrikát emlegette. Utalt Japán kritikus állapotára is, amely a földrengés és a cunami következménye. Úgy vélekedett, hogy „bizonyos fokig a válság megpróbáltatásaira emlékeztet mindaz, ami ott történt, ami a japán népre a gazdaság újjáépítésében vár; ebben pénzzel, jóakarattal, munkával segíteni kell a globális közösségnek”.

A válság kezelésében a legfőbb gyengeségnek az előrehaladás sebességét tartja. „Nincs annál fontosabb, mint hogy erős helyi közösségek, vállalatok legyenek itt, Magyarországon is, mert csak ezek képesek a foglalkoztatás növelésére s a kis- és középvállalkozások megerősítésére” – mondta. Ugyanakkor az is fontos, hogy Magyarország a világgazdaság része legyen. A válság leküzdése az ez irányú elkötelezettségtől is függ. „Itt szeretnék nagyobb sebességet látni, és e téren rendszerint türelmetlen vagyok” – tette hozzá. Elégedetten szólt budapesti tárgyalásai eredményeiről, és a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel folytatott megbeszélése alapján úgy véli: a magyar kormány gazdasági programja sikeres lehet. n K. M.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.