A lengyel megoldás a görög válságra 2.0
1991-ben a Varsó állami hitelezőit tömörítő Párizsi Klub elfogadta a lengyel vezetés érvelését, és teljes egészében leírta – a lengyel közadósság 70 százalékát kitevő – hiteleit, majd 1994-ben a magánhitelezőkkel is kompromisszumos megállapodás született.
Az utóbbiak lemondtak az akkor már évek óta behajthatatlannak tűnő kintlévőségek feléről, cserébe garanciát kaptak a fennmaradó hányad kormányzati visszafizetéséről, valamint a lengyel állam megnyitotta piacait a nemzetközi bankok előtt (addig külföldi pénzintézetek nem működhettek a legnagyobb közép-európai országban).
Egy olvasó úgy reagált a cikkre, hogy, idézem: „Lengyelország akkor egy diktatúrából szabadult, és sokat tett ezért. A görögök ellenben 40 éve demokráciában élnek, és ennek keretei között adósodtak el.”
Ez a megállapítás egyrészt helytálló, másrészt a dolgok mély meg nem értéséről tanúskodik. Akkor is egy adósságválságot kellett megoldani, és most is. Az a válság államcsőddel fenyegetett egy 40 milliós európai országot, ugyanúgy, mint a mostani a lényegesen kisebb Görögországot. A válság kirobbanásért hitelezők és hitelfelvevők egyaránt felelősek – senki nem állt töltött pisztollyal a hitelezőket fenyegetve, hogy adjanak kölcsönt Lengyel - vagy Görögországnak… Ugyanakkor húsz év alatt a lengyelek átalakították a gazdaságot, kilábaltak az adósságokból, jelentős részben azért, mert elengedték azt…
Arra is emlékeztettem, hogy kilencvenes évek elején nagy vita alakult ki a magyar illetve a lengyel adósságok rendezéséről. Magyarország elsősorban magánbefektetőknek tartozott, a lengyelek elsősorban államokkal, kormányokkal álltak szemben, de voltak magánhitelezőik is. Az 1990-es rendszerváltozást követően az első szabadon választott kormány azonnal bejelentette, hogy nem tartja magára nézve kötelezőnek a kommunista érában felhalmozott adósságok rendezését
Az akkori magyar kormányok azon a véleményen voltak, hogy számunkra nem járható a lengyel út, pedig Varsónak az adósság-könnyítés stratégiája igenis működőképes volt. Ráadásul a határnyitás után az akkori bonni kormány minden bizonnyal nyitott lett volna a budapesti adósság-elengedésre. Nem is értették, miért nem kértük…
Ez a hajó persze elment, de tanulságai megmaradnak: az egyre rosszabb kondíciókkal felvett hitelek helyett érdemes lett volna és lenne tárgyalni és tárgyalni…
