Mi táplálja a reményt?
Kísértet járta be a világot tegnap, a mennyiségi lazítás végétől való félelem kísértete. Kiderült: a Fed nyíltpiaci bizottságának januári kamatdöntő ülésén a tagok egy része annak a véleményének adott hangot, hogy ideje megfontolni a havi 85 milliárd dolláros lazítás – nevezzük inkább pénznyomtatásnak? – „kivezetését”. A részvények – és általában a kockázatos eszközök – árfolyama lefelé indult, ami újfent megerősítette, hogy a globális piaci hangulatot a jegybanki tettek (a Fed-féle mennyiségi lazítás) és szavak (a Draghi-féle „kerül, amibe kerül”) erőteljesebben befolyásolják, mint a reálgazdaságok és a vállalatok helyzete.
Ha a befektetők a reálgazdaságban kerestek vigaszt, akkor nemigen találtak (tegnap sem), egyre-másra érkeztek ugyanis a várakozásoktól elmaradó adatok úgy az öreg kontinensről, mint a bátrak földjéről. Mindez kevéssel az első negyedéves európai GDP-mutatók által keltett sokkhatás után. Az eurózóna gazdasága, amely 2012 végén 2008-2009 fordulóját idézte, az új adatok fényében szinte biztos, hogy 2013 első negyedévét is mínuszban zárja. Németország talán kivétel lesz – reméljük –, de a tavalyi negyedik negyedévben Európa lokomotívja is negatív meglepetést keltett, és elmaradtak a várakozásoktól a februári hangulatindexek is.
Fessük az ördögöt a falra? Ha a befektetőket a kockázatos eszközök felé nyomó Fed-akciók hatása gyengül, azt várhatóan a világon mindenütt megérzik majd a kötvényhozamok, a kockázatosabb országokéi feltehetően erősebben. Ez a magyar államadósság újrafinanszírozásának költségeit is befolyásolhatja. Negatív hatás jöhet a forint piacán is, ahol a jövő hét végére várjuk az idei nagy stressztesztet: Orbán Viktor miniszterelnök akkor árulja majd el, ki lesz Simor András utódja. Arra pedig, hogy mi lesz, ha a német motor is köhögni kezd, jobb nem is gondolni.
