Változóban az innovációs világtérkép: Ázsia fölfelé tart?
A K+F kiadásokat tekintve a hét világelső – az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Japán, Kína és Dél-Korea – adja a globális költés 71 százalékát. Kína, amely az USA után a második helyezett a listán, annyit költ K+F-re, mint Németország, Franciaország és Olaszország együtt. Kínában az elmúlt 10 évben a K+F-kiadások folyamatosan és a GDP-növekedés üteménél is gyorsabban nőttek. Az ország „K+F-intenzitása” (a K+F-költés GDP-hez viszonyított aránya) 1999 és 2009 között duplájára, 1,7 százalékra nőtt, és utolérte az Egyesült Királyságot.
A mutató az USA-ban, Japánban és Dél-Koreában magas, az EU egészét tekintve azonban szerényebb, ami néhány nagy ország – mint Olaszország vagy Spanyolország – kisebb hozzájárulásának tudható be.
Mi van a K+F-költések erőteljes ázsiai növekedése mögött? A közhiedelemmel ellentétben a kormányok kevesebbet költenek ilyen célra Ázsiában, mint az USA-ban vagy Európában. Figyelembe kell venni persze, hogy a kormány sokszor a vállalati K+F-döntésekre is hatást gyakorol, különösen Kínában, ahol számos nagy cég van állami tulajdonban vagy áll állami befolyás alatt.
Ázsiában a növekvő innovációs költés jelentős része az információs és kommunikációs technológiákhoz (ICT) kapcsolódik, amelyekben a lehetőségek különösen nagyok. Azt, hogy Európában a GDP-arányos K+F-költés nem emelkedik, sokan éppen a high tech szektorokban elkönyvelt lemaradással magyarázzák.
De milyen hatékony az ázsiai K+F? A bejegyzett szabadalmak száma Ázsiában a K+F-kiadásoknál is gyorsabb ütemben növekszik, miközben az USA előnye ezen a téren csökken, Európa súlyával egyetemben. A bejegyzések száma Kínában is gyorsan nőtt, bár az ország ezen a téren egyelőre kisebb – nagyjából Dél-Koreával megegyező jelentőségű – szereplő.
A legértékesebb újításokat, vagyis azok a szabadalmakat tekintve, amelyeket az amerikai, az európai és a japán piacon is oltalom alá helyeznek, Kína jelentősége egészen kicsi, ami arra utal, hogy újításai egyelőre nem a nemzetközi piacot célozzák. A globális szabadalmak versenyében az USA és a Japán stabilan őrzi pozícióját, Európa szerepe azonban itt is folyamatosan csökken.
Az ázsiai szabadalmak számának növekedése az ICT szektorra összpontosul; más, komoly növekedési potenciállal rendelkező ágazatokban – mint például a környezetvédelmi vagy a nanotechnológia – a globális verseny még nyílt. A gyógyszerek világpacán ugyanakkor továbbra is európai-amerikai dominancia érvényesül.
Ha az új termékek és szolgáltatások által teremtett gazdasági értéket vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb K+K-költők egyre erőteljesebben összpontosítanak a magas tudásigényű termékekre, illetve szolgáltatásokra. Ebben a tekintetben a nagyok között az USA az első, Kína pedig az utolsó, az EU a kettő között foglal helyet. Minden régió más high-tech szektorokra specializálódik.
Az ICT-gyártást az USA és Európa is Ázsiába szervezte ki, a szolgáltatások területén és a gyógyszeriparban azonban a nyugati pozíciók továbbra is erősek. Kína high-tech exportja drámai ütemben bővül, de az ország továbbra is döntően az összeszerelésben érdekelt, szerény helyi hozzáadott értékkel. Kína még nem képes komoly értéket termelni a high-tech feldolgozóiparban, és egyelőre a tudományos-technikai kapacitásait sem sikerült kihasználnia.
Az innováció világában az ázsiai – és különösképpen a kínai – előretörés tagadhatatlan, de a tudományos és K+F-beruházásokban ez csak kevéssé látható. Az ICT feldolgozóiparon kívül még mindig hiányoznak Kína világpiaci jelentőségű high-tech-újításai, az innovációból származó érték továbbra is az összeszerelésre korlátozódik.
Tévednénk azonban, ha leírnánk a kínai innovációs potenciált. Kínának nyilvánvaló célkitűzése, hogy a világ elsőszámú újítójává váljon, és hogy a megcélzott szektorokban komoly high-tech hozzáadott értéket könyveljen el. Hasonló tévedés lenne, ha a kínai és általában az ázsiai innovációs előretörést Európát fenyegető veszélyként fognánk fel.
Tény ugyanakkor, hogy a lehetőségek, amelyeket a K+F globalizációja kínál Európának, nem tekinthetők egyszer és mindenkorra adottnak. Az adatok alapján Európa számára nagyobb kihívást jelent, hogy a tudásintenzív termékek és szolgáltatások körében erős pozíciókat építsen ki, mint az Egyesült Államoknak – különösen az új technológiákat alkalmazó, magas minőségi elvárásokat támasztó területeken. Ha Európa meg akarja tartani helyét a globális innovációs versenyben, akkor növelnie kell kapacitásait. Ez valamennyire országra érvényes, de mindenekelőtt a nagy, innovációra azonban keveset fordító EU-tagállamokra, amilyen például Olaszország.
Az EU számára nem az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy Ázsia tudományos, technológiai és innovációs kapacitása folyamatosan nő, hanem az, hogy ezt a kapacitást ki lesz képes értékteremtésre fordítani. A vállalati K+F és innováció zöme néhány globális játékosra korlátozódik. Az, hogy ezek a cégek miként reagálnak Ázsia tudományos-technikai előretörésére, nagyban meghatározza majd, hogy mindennek milyen hatása lesz Európára.
A szerző a Leuveni Katolikus Egyetem professzora, a Bruegel Intézet kutatója
