Jól halad a Nyugat az Oroszországra kivetett szankciókkal. Az intézkedések különösen az egyik vonalon vannak beérőben: egészen szép eredményeket várhatunk a károkozás terén. Nem csak Oroszországban, de magukban a nyomásgyakorló országokban is. Persze, ez is benne volt a pakliban: ha egy jó üzleti kapcsolat megszakad, mind a két fél bánja. Legfeljebb nem egyformán.
A károkozás persze nem cél, hanem annak az eszköze, hogy az USA, az EU, és néhány velük együttműködő ország rábírja Oroszországot kelet-ukrajnai politikájának módosítására. Ezen a vonalon egyelőre nem nagyon haladunk.
Oroszország megszorongatása részben az olajiparán keresztül történne. Világszerte beindultak az azzal kapcsolatos számítgatások és mérlegelések, hogy melyik társaság milyen mértékben szenvedheti majd meg az intézkedéseket. A Mol egyébként nem nagyon, mert jórészt ottani eszközökkel és szolgáltatókkal dolgozik. (Tavalyi olajtermelésének a 14 százaléka származott az orosz olajmezőkről.)
A szankciók miatt várhatóan csökkenni fog Oroszország olajfelhozatala, vagyis felkészülhetünk az olaj világpiaci árának emelkedésére. Nem csak az üzemanyagokért, de a többi, olajalapú termékért is többet kell majd fizetnünk. Végső soron az olajdrágulást is, mint mindent, a végfelhasználó fizeti majd meg. Természetesen szintén a lakosság zsebe lesz laposabb Oroszországban és azon kívül, ha a szankciókkal sújtott más iparágak termékei is megdrágulnak. Oroszország és a Nyugat kereskedelmének a megcsappanásával, az ottani külföldi befektetések visszafogásával munkahelyek sora is megszűnhet.
Józan ésszel senkinek sem lehet érdeke a gazdasági károkozás. Csakhogy ezen már túl vagyunk, már más léptékben gondolkodó politika diktál, a politika eszközrendszerében pedig a gazdasági szankció a humánusabb megoldások közé tartozik. Csak bízhatunk abban, hogy ez elég lesz a már sok ember életét követelt kelet-ukrajnai események megfékezésére.
