10 éve írtuk
10 éve írtuk
Lassú lesz a fellendülés
V éget ér a recesszió ez év második felében az unióban, 2010-ben már éves szinten is szerény növekedés várható a tagállamok zömében – közölte előrejelzésében az Európai Bizottság. A fellendülés nem lesz gyors, mivel főleg átmeneti tényezőknek köszönhető. A tartós növekedési pályára álláshoz még komoly akadályokat kell leküzdeni: a legfontosabb a nagy munkanélküliség, amely miatt a lakosság nem mer költekezni, így nem élénkül kellően a belföldi kereslet. Gondok vannak az exporttal is, részben az erős euróárfolyam, részben a gyenge globális kereslet miatt. A fellendülést nálunk is főleg a sanyarú munkaerőpiaci helyzet akadályozza. (VG 2009. november 4.)
20 éve írtuk
Szerződések tízezreit módosítják a bankok
Decembertől a bank felelőssége minden kártyakár, ha az ügyfél bejelenti: eltűnt a plasztiklapocskája, vagy megtudták az adatait. Nemrég ezért állampolgárok tízezrei kaptak szerződésmódosítási ajánlatot a pénzintézetüktől. A bankok egy része attól tart, hogy az új szabály a visszaélések terjedésével jár majd. Mások a károk növekedését fejlesztésekkel előzik meg. (VG 1999. november 10.)
30 éve írtuk
Nagy-Britannia ellenjavaslatot tett
az Európai Monetáris Unióra
A közös központi bank és a közös valuta helyett Nagy-Britannia az Európai Monetáris Unió létrehozásában az elsődleges szerepet az egymással versengő közös piaci valutáknak szánja – derül ki abból a javaslatból, amelyet az új brit pénzügyminiszter, John Major hozott nyilvánosságra London válaszaként a Delors-tervre. Megfigyelők szerint a brit program kidolgozásával nemcsak alternatíva merült fel a Delors-tervvel szemben, hanem talán némi változás is bekövetkezett Thatcher álláspontjában: már nem az a kérdés, hogy Nagy-Britannia csatlakozzon-e az EMS-hez, illetve az EMU-hoz, hanem az, hogy mikor és hogyan.
(VG 1979. november 4.)
40 éve írtuk
A brit Fehér Könyv visszhangja
Hulljon a férgese” – a brit kormány látható következetességgel tartja magát meghirdetett elvéhez, azaz nem hajlandó a bajba jutott vállalatok megsegítésére. Legutóbb a British Leyland kényszerhelyzetbe hozott dolgozói maguk fogadták el a vállalatvezetés szanálási tervét, amely a BL több üzemének bezárása és nagyszámú elbocsátások árán ígéri a vállalat talpra állítását. A csütörtökön nyilvánosságra hozott Fehér Könyv szellemében a British Petroleum részvényeinek piacra dobása után a parlament elé terjesztették azt a törvényjavaslatot, amely az állami British Airways légitársaság magánkézbe adását tervezi. El kell ismerni, hogy Thatchernek senki nem tehet szemrehányást, a konzervatívok a választási programjukkal összhangban cselekszenek, s azt ígérik, hogy a hosszú böjt majd meghozza a gyümölcsét. (VG 1979. november 3.)
50 éve írtuk
IMF-jelentés a valutatartalékokról
L ondonban nyilvánosságra hozták a Nemzetközi Valutaalap jelentését a tagállamok arany- és devizatartalékainak alakulásáról. A jelentés szerint Anglia kivételével a vezető tőkés európai országok tartalékai szeptemberben közel 2 milliárd dollárral emelkedtek, nagyrészt a nyugatnémet készletek felduzzasztása következtében. Szeptember végén a fejlett tőkés országok együttes tartalékai – beleértve az IMF-nél felhalmozódott követeléseket – 57,5 milliárd dollárt tettek ki. (VG 1969. november 5.)











