BUX 51,609.33
-0.65%
BUMIX 4,324.95
-0.55%
CETOP20 2,359.97
0.00%
OTP 17,750
-0.81%
KPACK 16,800
0.00%
0.00%
0.00%
+0.54%
-1.35%
ZWACK 16,400
0.00%
0.00%
ANY 1,570
-2.18%
RABA 1,505
-0.33%
0.00%
+0.23%
-0.56%
-3.09%
-1.00%
+0.41%
0.00%
-0.89%
-0.46%
OTT1 149.2
0.00%
0.00%
MOL 2,428
-0.74%
+1.00%
ALTEO 1,395
0.00%
0.00%
0.00%
EHEP 1,945
0.00%
0.00%
-0.41%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
-2.05%
-0.23%
0.00%
0.00%
SunDell 37,400
0.00%
0.00%
0.00%
+4.88%
0.00%
0.00%
0.00%
Forrás
RND Solutions
Vélemény

A zöldáram diszkrét bája

A magyar határidős áram ára egy év alatt 30 százalékkal emelkedett.

A magyar határidős áram ára egy év alatt 30 százalékkal emelkedett.

Legutóbb 2008-ban volt annyira drága az elektromos áram, mint az idén. Mi történt?

Az elektromos áram egy feldolgozott termék: valamiből (gáz, szén, atom, szél stb.) valakik (erőművek) termelik azoknak, akik azt azonnal (tárolás még nincs) megveszik (egyetemes szolgáltatók és nagybani kereskedők). Ha felmegy az alapanyag ára, akkor a végtermék logikusan többe fog kerülni.

Ami az elektromos áramot megkülönbözteti a klasszikus feldolgozott termékektől, az az, hogy itt van egy teljesen virtuális alapanyag is: az uniós szén-dioxid-kvóta. 2005 óta minden, az EU Emission Trading Scheme-ben (kibocsátási kereskedelmi rendszer) működő szenes és gázos erőműnek van egy virtuáliskvóta-számlája. Ezen a számlán minden év április végére annyi virtuális kvótának kell lennie, amennyi tonna szenet a megelőző év során kibocsátott. Ha nincs elég kvóta a számlán, akkor az erőműnek büntetést kell fizetnie.

Az ötlet elvben jó volt, de a végrehajtás során valami félrement: a szén-dioxid-kvóta ára tavaly május óta 250 százalékkal emelkedett.

Többek között ettől ment fel a határidős áram ára a nagybani piacon. Ezt az áremelkedést a lakossági és a kisfogyasztók még nem érzik, hiszen ők fix ár, fix időszak (jellemzően éves) alapon veszik az elektromos áramot. De a fix időszak egyszer le fog járni. A magas nagybani piaci ár ekkor fog megjelenni a lakossági és kisfogyasztói számlákban: sem az egyetemes szolgáltató, sem a nagybani kereskedő nem tudja ezt az árrobbanást „lenyelni”. Ez tovább gerjeszti majd az inflációt. Mindez egy vírusos időszak után és a magyar parlamenti választások előtt történik. Az időzítés nem szerencsés. De miért drágult ennyire meg a szén-dioxid-kvóta? És miért pont most?

Mint fent említettem, a szén-dioxid-kvóta egy teljesen virtuális termék. Megfoghatatlan, láthatatlan, de egységesített: minden európai uniós országban ugyanazon szabályok alapján osztják szét a kibocsátók között, majd kereskednek velük, és az év végén minden EU-s erőmű egyformán számol el vele. Ezzel az európai egységesítéssel az a gond, hogy nagyon kevés a hasonlóság mondjuk egy portugál gázos és egy bolgár szenes erőmű között. Ami az egyiknek még elfogadható árszint, az a másiknak nagyon drága. De mind a kettő ugyanazt a kvótát fogja megvenni, ha nincs elég a számláján.

Tehát igazi összeurópai termék ez, amire felfigyeltek a bankok és a hedge fundok is:

az egy termék, egy kontinens jelszó megmozgatta a pénzügyi befektetők fantáziáját, és elkezdték a szén-dioxid-kvótákat felvásárolni. Ma már több kvóta van bankok és hedge fundok tulajdonában, mint az összes többi felhasználó számláján együtt. A bankok belépése a szén-dioxid-piacra indította be azt a 250 százalékos drágulást, amelyről fent volt szó. Ahogy ment fel a szén-dioxid-kvóta ára, úgy kezdett el drágulni az elektromos áram egész Európában.

Az európai elektromos szektorban van egy nagyon domináns ország: a német kereskedett árampiac egyedül nagyobb, mint az összes EU-s ország piaca együtt.

A német áramtőzsdéken (EEX, EPEX) jegyzett árat a kisebb regionális tőzsdék – köztük a magyar HUPX is – vakon követik: ha a német ár emelkedik, akkor a magyar áram is drágább lesz. Sajnos az elmúlt hónapokban a német elektromos áram ára folyamatosan emelkedett. A Merkel-korszak egyik nagy hagyatéka a túlzöldített német áramtermelés lesz. Erőltetett tempóban zárnak be atom- és szenes erőműveket, és építenek helyettük szélturbinákat és napelemparkokat. Ezzel az a baj, hogy ha nem fúj a szél és nem süt a nap, Németországban egyszerűen nincs elég elektromos áram: a németek, a korábbi nagy árameladók, elkezdtek importálni.

Fotó: Shutterstock

Ekkor derült ki, hogy van még egy (rejtett) probléma az európai elektromos iparban: az EU évekkel ezelőtt elkezdte erőltetni a helyi elektromos piacok összenyitását (market coupling). Ez azt jelenti, hogy a rövid távú határkereskedésben egy algoritmus dönti el, mely ország melyik szomszédos országba, mely órában mennyi áramot fog exportálni, vagy onnan importálni. Németország esetében ez a market coupling általában oda vezet, hogy ha a németek elkezdenek áramot importálni, akkor az összes környező országból „kiszívják” az összes mozgatható elektront. Egy felemásra sikeredett rendszer ez: az elhibázott német zöldáram-politikát a magyar, a román és a bolgár fogyasztók is megfizetik (a német import emeli a magyar és a balkáni árakat), de az előnyöket nem élvezik (az olcsó zöldáram valahogy nem ér el hozzájuk).

Hogyan lehetne ezt az eltorzított rendszert megreformálni? Egy dolog biztos: itt összeurópai problémákról (szén-dioxid-kvóta és összekapcsolt elektromos piacok) van szó, ezért összeurópai szinten kell keresni a megoldást. De az EU-ban többen még azt sem ismerték fel, hogy bármilyen probléma lenne:

egyik zöldpárt versenyez a másikkal abban, hogy ki tud magasabb kibocsátáscsökkentési célt kitűzni.

Az idén nyáron esedékes, úgynevezett Fit for 55 EU-csomag már most nem elég radikális több zöldpolitikusnak: ha az 55 százalékos kibocsátáscsökkentést kimondjuk, akkor miért nem mondunk már rögtön 65 vagy esetleg 70 százalékot? És miért ne lehetne Euró­pa karbonsemleges korábban, mint 2050?

Az első feladat ennek az őrületnek a megállítása: a zöldpolitikának fel kell ismernie, hogy az európai elektromos rendszerből nem lehet az összes hagyományos erőművet egyszerre kivonni. Először megújulótermelők kellenek, minél több forrásból (víz, szél, nap, biomassza stb.), valamint még több flexibilis erőmű (víz és gáz) arra az esetre, ha az időjárás-jelentés téved, és nem süt a nap, nem fúj a szél.

Magyarországon a megújulótermelők struktúrájával kapcsolatban sajnos több probléma is van.

Túl sok a napelempark, viszont 2011 óta nem épült szeles erőmű.

A Győr–Balaton-tengely európai szinten is elismert szélpotenciával rendelkezik. Miért nem akarja senki ezt jobban kihasználni? Továbbá az állami támogatási rendszeren (korábban KÁT, most Metár) kívül senki sem épít megújuló-erőművet: mintha a magánbefektető félne a zöldenergia-termeléstől Magyarországon. Pedig a kereskedők már több évre szerződnének megújuló-erőművekkel, állami támogatás nélkül is.

Ez dupla haszon lenne a költségvetésnek: egyre több zöldáram lenne Magyarországon, de nem kellene közpénzt költeni rá. Azok, akik megújuló-erőműveket építenek, nem tudnak hosszú távú szerződéseket aláírni, viszont ilyen szerződés nélkül a bankok nem finanszírozzák az új szél- vagy napelemparkokat. Végül ott van a bürokrácia. A Vestas szélturbinagyártó szerint Magyarországon negyven különböző hivatal hozzájárulása kell az építés elkezdéséhez; a többi közép-európai országban átlagosan öt. Az összes, szélturbinára beadott magyar építésiengedély-kérelem 97 százaléka elakad valahol a bürokráciában; ugyanez a szám Lengyelországban 5 százalék alatt van. Így nem kezdődik el a megújulótermelők diverzifikációja: zöldáram ma Magyarországon szinte csak napelemparkokban termelődik.

De a magyar határ túloldalán is vannak zöldárammal kapcsolatos problémák bőven. Így például Romániában a szélturbinák többsége a délkeleti Dobrudzsa járásban van. Ettől a román szélerőmű-termelés „minden vagy semmi” alapon áll: ha napközben megváltozik a szél iránya vagy ereje ebben az egyetlen járásban, akkor oda a román zöldáram nagy része, és kapcsolhatnak be a vízerőművek meg a gázmotorok. Amikor már ez sem elég, akkor elkezd Románia áramot importálni Magyarországról, a fent említett market coupling rendszerben. Így lesz a román szeles erőművek földrajzi koncentrációjából egy magyar probléma: ha Délkelet-Romániában nem fúj a szél, a magyar áramtőzsdén elkezdenek emelkedni az árak.

De a megújulótermeléssel kapcsolatos eddigi legrosszabb eset Ukrajnában történt.

A nagy szenes erőművek tulajdonosai hamar felismerték, hogy gyorsabb és olcsóbb szélturbinát és napelemparkot építeni, mint a régi szenes blokkokat felújítani. Ügyes ukrán módszerrel zöldítették a szenes termelést: ha mondjuk egy 200 megawattos, öreg, erősen szennyező blokk tulajdonosa épített egy 50 megawattos napelemparkot, akkor az éves jelentésbe az került bele, hogy a csoport össztermelésének 20 százaléka már most megújuló, és ez a szám folyamatosan növekedni fog – ami igaz, hiszen új szenes blokkot már nem épít, csak megújuló-erőművet.

Igazi szélturbina-építési láz tört ki Ukrajnában 2019-ben: mintha versenyeztek volna egymással a befektetők abban, hogy ki tud minél hamarabb minél több megújuló-erőművet építeni. Így került a fekete, ragacsos korom az ukrán széllapátokra. Aztán az új zöldtermelők annyi számlát küldtek az ottani rendszerirányítónak, hogy az 2020-ban gyakorlatilag csődbe is ment: az ukrán költségvetés nem tudta a piaci árnál jóval drágább, garantált áras zöldáramot ilyen mennyiségben fizetni. Az új ukrán kormány és a befektetők 2020 végére megegyeztek egy új fizetési menetrendben, de az ottani pénzügyminisztérium ezt a megállapodást sem tudta betartani.

A zöld-Csernobil horrortörténetének ezzel még nincs vége: a már működő zöldáram-kapacitáson túl további 4000 megawatt szélturbina- és napelemépítési engedélyt adtak ki az ukrán hatóságok. A nagy, összeurópai zöldvita valós alapra helyezését talán ezeknek a helyi témáknak a feldolgozásával kellene kezdeni.

Kapcsolódó cikkek