Merre tart a modern civilizáció? – Lehetséges forgatókönyvek
Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága novemberben „Quo vadis modern civilizáció? – a fenntarthatóság globális kihívásai” címmel szervezett konferenciát. A rendezvényen neves kutatók és akadémikusok vitatták meg, hogy a jelenlegi társadalmi, gazdasági és ökológiai folyamatok milyen irányba terelhetik világunkat.
Általánosságban is elmondható, hogy az utóbbi években megszaporodtak azok az elemzések és diskurzusok, amelyek a civilizáció jövőjével és ezen belül is a civilizációs összeomlás lehetőségével foglalkoznak, ebben a cikkben – a konferencia címadó kérdésére is válaszolva –, az emberi civilizáció előtt álló öt lehetséges forgatókönyvet kívánom bemutatni, amelyek leggyakrabban jelennek meg a közös jövőnkről szóló beszélgetésekben.
Az öt forgatókönyv a következő:
- Civilizációs összeomlás
- Válságok, a permakrízis kora
- Technológiai megváltás
- Fenntartható visszavonulás, nem-növekedés
- Regionális fragmentáció
Van még egy hatodik forgatókönyv, amit elvileg nem kell bemutatni, mert abban élünk, és azt feltételezi, hogy nem lesz nagy változás. Ez a forgatókönyv azonban jó eséllyel 10-20 éven belül véget fog érni, például úgy, hogy ha 10-20 éven belül nem lépünk át a válságok korába, akkor az értelmezhető úgy is, hogy a techno-optimista forgatókönyv valósult meg. Ezt azért állíthatjuk, mert a technológiai fejlődés képes volt megakadályozni, hogy a komoly és sokféle globális kihívás ellenére egy tartósan válságokkal küzdő és folyamatosan pengeélen táncoló globális világban éljünk. Egy másik megközelítésből pedig azt lehet elmondani, hogy nagyon meglepő lenne, ha a társadalomkutatók széles köre úgy vélekedne 25 év múlva, hogy az a világ, néhány kisebb különbségtől eltekintve lényegében ugyanaz, mint amilyen már a 2010-es évek világa volt. A 2020-as évek világával viszont némileg más a helyzet, de erről később lesz szó.
Felvezetőként azt érdemes még rögzíteni, hogy a forgatókönyv megnevezés sosem egyetlen forgatókönyvet, hanem sokkal inkább forgatókönyvcsoportokat jelent, melyek lényegesebb elemeikben hasonlítanak, de természetesen egy forgatókönyvcsoporton belül meglehetősen sokféle lefutás lehetséges, vagyis további alforgatókönyv is felvázolhatók.
Civilizációs összeomlás
A címadó és egyben az emberiség jövőjéről meglehetősen borús képet festő forgatókönyv azt feltételezi, hogy a globális társadalmi és gazdasági rendszerek nem tudják kezelni a már jelenleg is létező, de várhatóan a jövőben sok esetben még erőteljesebb hatást kifejtő globális kihívásokat. Ezek a globális kihívások fakadhatnak a klímaváltozásból, a környezetrombolásból és az ennek hatására bekövetkező ökológiai összeomlás(ok)ból, a túlnépesedett Földön szűkössé váló természeti és ipari erőforrásokból, egy végzetessé váló, nagy hatású technológiai innovációból vagy pedig az előzőekkel szerves összefüggésben kibontakozó geopolitikai és társadalmi konfliktusokból. A forgatókönyv sajátossága, hogy az államok és azok működését biztosító kulcsintézmények sora omlik össze, melyet többé vagy kevésbé drasztikus népességcsökkenés és/vagy az emberi élettartam rövidebbé válása kísér.
A civilizációs összeomlás nagyon más szintjét és forgatókönyveit jelenti, és egészen radikálisan, másképpen katasztrofális, ha 2080-ra vagy 2100-ra egy jelenlegi globális populációs prognózishoz képest, mondjuk félmilliárd ember tűnik el vagy netán hárommilliárd, esetleg nyolcmilliárd. A civilizációs összeomlás egyik szélsőséges, de szerencsére meglehetősen valószínűtlen alforgatókönyve az emberiség teljes kihalása. (Ezt akár önálló fő forgatókönyvként is lehetne kezelni, de itt némileg önkényesen ettől eltekintek.)
A válságok, a permakrízis kora
A civilizációs összeomlás nem a semmiből és váratlanul fog jönni, hanem sokkal inkább valószínű az, hogy válságok sora előzi meg. A sokasodó és permanenssé váló válságokkal való küzdelemben az országok kritikus tömege marad alul, melyek végül a legerősebb országokat és szövetségi rendszereiket is magukkal rántják. Ennek megfelelően a válságok kora nem pusztán a civilizációs összeomlás alternatív forgatókönyve, hanem egy azt megelőző átmeneti forgatókönyv is egyben.
Ugyanakkor a válságok kora forgatókönyvcsoportnak a lényege, hogy a jelenlegi rendszer nem fog összeomlani, vagyis sikerül folyamatosan alkalmazkodni a kihívásokhoz, aminek egyik feltétele, hogy a kormányzati irányítás nem esik szét. Viszont ennek az az ára, hogy a rendszert állandó tűzoltás jellemzi, és az, hogy ez a rendszer időről időre válságba sodródik. A válságok fő fokmérője a gazdasági növekedés lelassulása, a recessziós időszakok gyakoribbá válása, de az is lehetséges, hogy ezt a jövő változatot az elmúlt korszakoknál hosszabb recessziós és rövidebb növekedési időszakok jellemzik. A zöld átmenet lassan megy végbe, de elég eredményt ér el ahhoz, hogy a bioszféra pusztulásából és a klímaváltozásból fakadó potenciális rendszerszintű összeomlást elkerülje.
A „válságok korának” érdekessége, hogy már korunkat is szokás így nevezni, hiszen a peramkrízis fogalma és az állandó válságok kora egymáshoz meglehetősen közel álló narratívák. Ugyanakkor azt talán még csak egy kisebbség gondolja, és emellett egyáltalán nem állítható biztosan, hogy a jelenlegi permakrízis beváltja a nevében rejtett ígéretet és valóban állandósulni fog. Itt viszont emlékeztetnék a fentebb írtakra, ennek a korszaknak nem feltétele a totálisan állandósult válság, elég az is, ha a válságok gyakorisága és hossza érdemben és kedvezőtlen irányban eltér a megelőző gazdasági korszak(ok) válságciklusainak jellemzőitől.
Technológiai megváltás, techno-optimista forgatókönyvek
A civilizációs összeomlás alternatívájaként leggyakrabban felmerülő fő forgatókönyv a techno-optimista jövő elképzeléseken alapszik, melyeknek a lényege, hogy a technológiai innovációk – pl. a megújuló energia elterjedése, a mesterséges intelligencia (MI), a biotechnológia fejlődése – lehetővé teszik a fenntartható növekedést és a globális erőforrás- és klímaproblémák megoldását.
Ez a forgatókönyv azt feltételezi, hogy elsősorban a technológia és nem pedig a társadalom radikális újraszervezésén keresztül jutunk el a szén-dioxid-mentes, vagy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságba. A forgatókönyvekben szinte kivétel nélkül fontos szerepet kap a mesterséges intelligencia, illetve az az elképzelés, hogy a fejlett automatizáció és MI a termelékenység növekedését fogja eredményezni. A pozitív kép ellenére ennél a forgatókönyvnél felmerül, hogy a potenciálisan növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket valamilyen módon szükséges kezelni, különben egy szélsőséges vagyoni különbségekkel jellemezhető és ezért erősen disztópikus világ kialakulásához is vezethet.
Egy merészebb, vagyis még optimistább utópia, illetve egyben alforgatókönyv a posztszűkösségi társadalom elképzelése. A koncepció lényege, hogy az erőforrás-szűkösség megszűnik (pl. fúziós energia, automatizáció révén), és a társadalom új értékrendek mentén szerveződik. Feltétele az alacsony költségű és bőséges energia (pl. fúziós erőmű), a már említett automatizáció és az MI-alapú termelékenységnövekedés. Ugyanakkor fontos megkülönböztető jegye ennek a forgatókönyvnek, hogy nemcsak technológiák mentén képzeli el az átalakulást, hanem feltételezi, hogy az új globális rend kialakulását markáns kulturális és etikai változások is kísérik. A kulturális és etikai normák változásának eredményeként tud létrejönni a jövő kreatív és tudásalapú gazdasága, ami éppen társadalmi normarendszerében tér el napjaink kreatív és tudásalapú gazdaságától. Ebben a koncepcióban is megjelenik az univerzális alapjövedelem vagy ezzel rokon modellek.
Fenntartható visszavonulás, nem-növekedés
Szintén viszonylag ismert alternatíva a nem-növekedés (degrowth) forgatókönyve, amelyben a társadalmak tudatosan csökkenteni kezdik a gazdasági növekedést, az erőforrás- és energiafelhasználást, éppen annak érdekében, hogy elkerüljék a civilizációs összeomlást. A forgatókönyv nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az erőforrás-igényes anyagi jólét és a fogyasztás helyett a jólét nem anyagi jellegű elmeit helyezi előtérbe. Ennek eredményeként az életszínvonal anyagi értelemben ugyan csökken, de az életminőség számos nem anyagi tényezője javul.
A forgatókönyvhöz kapcsolható a négynapos munkahét és valamilyen alapjövedelem bevezetése is, legyen az feltétel nélküli vagy valamilyen feltételtől függő, tehát valamilyen hasznos társadalmi tevékenységhez kötött járandóság (pl. gyerek iskolába járatása, a gyereknevelés nem iskolai feladatainak megfelelő ellátása és még nagyon sok minden). Nem kizárólag ehhez a forgatókönyvhöz, de ide mindenképpen kapcsolható a magas hatékonyságú, vagyis akár 80-90 százalékos anyag-újrahasznosítási arányt elérő körforgásos gazdaság koncepciója, valamint a lokális gazdálkodás erősödése.
Ezzel a forgatókönyvvel szemben az egyik érdemi kritika, hogy a jelenlegi globális és egyeduralkodónak tűnő kapitalizmustól teljesen idegen a nem-növekedés koncepciója. Másként fogalmazva ez a koncepció egy radikális „világ-rendszerváltást” feltételez, aminek jelenleg nagyon kezdetlegesen látszanak az előképei, híveinek száma bár növekszik, de egyelőre még így is nagyon kevesen vannak. A követők számával is összefüggésben még nem látszik az a széles körű kulturális és mentális szemléletváltozás, ami előfeltétele lenne egy ilyen irányú nagyobb társadalmi átalakulásnak. Mindebből az is következik, hogy ennek a forgatókönyvnek a megvalósulása is egy tartós válságkorszak után, a válságokra adott válaszként képzelhető el leginkább.
Regionális fragmentáció, blokkosodás
A regionális fragmentáció forgatókönyve annak a már részben megfigyelhető folyamatnak a megerősödését vetíti ki, ami szerint a világ több, egymással versengő blokkra szakad. A globalizáció a korábban megszokott értelmében visszaszorul, és a kisebb és közepes országok már nem közvetlenül és szabadon kapcsolódnak, hanem valamelyik globális nagyhatalom által kontrolált módon.
A forgatókönyv sajátossága a regionális, blokkon belüli önellátás növekedése, valamint technológiai és gazdasági szakadékok kialakulása a blokkok között. A technológiák és az innovációk terjedését a blokkon belül, a blokk vezető ereje kontrolálja, és igyekszik biztosítani, hogy a legfontosabb technológiák ne kerüljenek a rivális blokkok kezébe. Elképzelhető, hogy gyakoribbá válnak a regionális konfliktusok a blokkok kiterjesztése és befolyási övezetének növelése érdekében, ugyanakkor az is, hogy ez a befolyási övezet küzdelem dominánsan gazdasági természetű marad.
Mivel ez a forgatókönyv egy olyan dimenzióra, vagyis egy regionális hatalmi centrumország köré szerveződő blokkok kialakulására helyezi a hangsúlyt, ami a másik három verzióban nem hangsúlyos, ezért azt is érdemes észrevenni, hogy ez a forgatókönyv kombinálható a másik négy forgatókönyvvel. A lehetséges kombinációk áttekintése azonban meghaladja ezen cikk lehetőségeit.
Következtetések és záró gondolatok
Természetesen a forgatókönyvek további pontosítására lenne lehetőség, de ez a cikk már így is meglehetősen hosszúra sikeredett. Az sem kizárható, hogy esetleg más forgatókönyvek is felvázolhatók. Amikor már megbizonyosodtunk arról, hogy ezek valóban a fő forgatókönyvek, akkor a következő feladat lenne, hogy valószínűségeket és pontosabb időbeli lefutásokat rendeljünk a forgatókönyvekhez.
Jelenleg még nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy melyik forgatókönyv felé tartunk legnagyobb valószínűséggel, illetve bizonyos időpillanatokban még lehetséges az, hogy több, akár mindegyik szcenárió megvalósulása valós lehetőség, és csak adott közösség – ami itt az emberiség egészét jelenti – közeli vagy némileg távolabbi jövőbeli döntései határozzák meg, hogy végül melyik forgatókönyv fog megvalósulni. Emellett az is elképzelhető, hogy már eldőlt merre haladunk, csak még számunkra nem vált egyértelművé.
A jövővel való nem determinisztikus viszonyunkból fakad, hogy az előbbi állítások egyáltalán nem zárják ki azt, hogy valakinek határozott személyes, vagy kutatóként akár tudományosan is sok szempontból jól alátámasztott véleménye legyen arról, hogy melyik forgatókönyv valószínűsége nagyobb.
