A közgazdasági Nobel-díjat 1979-ben W. Arthur Lewis kapta a fejlődő országok növekedési dinamikájának elemzéséért. Jogos döntés volt: elméleti keretrendszere felbecsülhetetlennek bizonyult a szerte a feltörekvő gazdaságokban zajló strukturális változások megértésében és irányításában.
A Lewis által hangsúlyozott alapvető tézis szerint a fejlődő országok kezdetben az exportszektoraik bővítésével növekednek, ami felszívja a többletmunkaerőt a hagyományos szektorokból, például a mezőgazdaságból. Ahogy a jövedelmek és a vásárlóerő növekszik, a hazai szektorok a tradable szektorokkal (azok a szektorok, amelyeknek a termékei, szolgáltatásai bekerülnek a nemzetközi kereskedelembe – a szerk.) együtt növekednek.
A termelékenység és a jövedelmek jellemzően háromszor-négyszer magasabbak a jórészt városi, munkaerő-intenzív feldolgozóiparban, mint a hagyományos szektorokban, ezáltal az átlagjövedelmek emelkednek,
ahogy több ember a növekvő exportszektorokba megy dolgozni. Ahogy azonban Lewis megállapította, ez azt is jelenti, hogy az exportszektorok bérnövekedésének mértéke nyomott lesz, amíg más szektorokból rendelkezésre áll többletmunkaerő.
Miután a munkaerő rendelkezésre állásában nincs korlátozó tényező, a növekedés terén a fő tényező a tőkeberuházások szintje, amire még a munkaerő-intenzív szektorokban is szükség van. Az ilyen beruházások megtérülése a világgazdaság kompetitív feltételeitől függ.
A Lewis-fordulópont
Ezek a dinamikák megdöbbentően magas növekedési rátát tudnak előidézni, amelyek néha évekig, sőt évtizedekig tartanak. Van azonban egy határ: amikor a többletmunkaerő kínálata kimerül, akkor a gazdaság eléri az úgynevezett Lewis-fordulópontot.
Ez jellemzően az előtt fog bekövetkezni, hogy egy ország kiemelkedne az alacsony-közepes jövedelmű szintből.
Kína például a saját Lewis-fordulópontját tíz-tizenöt éve érte el, ami jelentős változást idézett elő az ország növekedési dinamikájában.
Ugyanakkor a Lewis-fordulópontnál már nem elhanyagolható annak a költsége, ha további munkaerőt helyeznek át a hagyományos szektorokból a modern szektorokba. A bérek elkezdenek növekedni az egész gazdaságban, és a növekedés folytatásához már nem a munkaerő alacsony termelékenységű szektorokból magas termelékenységűekbe való áthelyezésére, hanem a termelékenység szektorokon belüli növelésére van szükség. Mivel ez az átalakulás gyakran meghiúsul, a Lewis-fordulópont az, amikor sok fejlődő gazdaság a közepes jövedelműség csapdájába esik.
Érdemes újra elővenni Lewis növekedési modelljét, mivel valami hasonló történik most is. Amikor a világgazdaság nyitottá kezdett válni, és integráltabb lett néhány évtizeddel ezelőtt, a korábban nem hozzáférhető munkaerő és produktív kapacitás a feltörekvő gazdaságokban nagy mennyiségben áttevődött a feldolgozóiparba és az exportszektorokba, drámai hatásokat okozva.
A feldolgozóipari tevékenység kiszerveződött a fejlett gazdaságokból, és a feltörekvő gazdaságok exportja gyorsabban nőtt, mint a világgazdaság.
A feltörekvő gazdaságokban (különösen Kínában) a viszonylag alacsony költségű munkaerő puszta mennyisége miatt a fejlett gazdaságok tradable szektoraiban visszafogott volt a bérnövekedés, még akkor is, amikor a gazdasági tevékenység nem helyeződött át a feltörekvő gazdaságokba. A fejlett gazdaságokban csökkent a munkaerő alkuereje, valamint a közepes és alacsony jövedelmű bérekre nehezedő negatív nyomás átterjedt a nem tradable szektorokra is, ahogy a feldolgozóiparban feleslegessé váló munkaerő a nem tradable szektorokba helyeződött át.
Ez a folyamat azonban jórészt már befejeződött. Sok feltörekvő gazdaság közepes jövedelmű országgá vált, és a világgazdaságnak már nem áll rendelkezésére nagy számban elérhető alacsony költségű munkaerő a korábbi növekedési dinamika táplálására. Természetesen valamekkora mértékű kihasználatlan munkaerő és potenciális produktív kapacitás még maradt, például Afrikban. Nem valószínű azonban, hogy ezek a munkavállalók elég gyorsan és megfelelő mennyiségben tudnak belépni a produktív exportszektorokba ahhoz, hogy meg lehessen hosszabbítani a Lewis-fordulópont előtti dinamikát.
A Lewis-fordulópontnak mélyreható következményei lesznek a világgazdaságban. Eltűnnek azok a tényezők, amelyek lenyomták a béreket és az inflációt az elmúlt negyven évben. Sok feltörekvő és fejlett gazdaság lakossága idősödik, felerősítve ezt a trendet, és a koronavírus-járvány sok szektorban feltehetően tartósan tovább csökkentette a munkaerő-kínálatot. Ilyen körülmények között a munkajövedelmek nemzeti jövedelmen belüli arányának négy évtizede tartó csökkenése valószínűleg meg fog fordulni, bár az automatizáció és más gyorsan fejlődő, munkaerőt helyettesítő technológiák bizonyos mértékben ellensúlyozhatják ezt a folyamatot.
Egyszóval, most, hogy a fejlődő országok több évtizedes növekedése felhasználta a világ ki nem aknázott produktív kapacitásának jó részét, a globális növekedést egyre inkább nem a kereslet, hanem a kínálat és a termelékenységi dinamika korlátozza. Ez nem egy átmeneti változás.
Ennek a folyamatnak egyik egyértelmű következménye, hogy az inflációs tényezők alapvetően átalakultak. Az és a közötti fordított kapcsolatot leíró Phillips-görbe valószínűleg tartósan visszatért azok után, hogy hosszú időn át nem lehetett kimutatni, vagy lapos volt. A kamatok az inflációs nyomással párhuzamosan emelkedni fognak, ami már most arra kényszeríti a jegybankokat, hogy likviditást vonjanak ki a tőkepiacokról.
Az alacsony kamatok éveinek örökségeként súlyosan eladósodott világgazdaság turbulens időszakon fog keresztülmenni, ahogy az adósságszintek alkalmazkodnak egy „új, normális” kamatkörnyezethez. Az eszközkihelyezések portfóliója is ehhez igazodik majd, és véget ér az az elnyújtott kedvező időszak, amelyben a kockázatos eszközök teljesítménye felülmúlta a gazdasági mutatókat. Sejthető, hogy ez milyen hirtelen fog megtörténni, de a pontos lezajlását lehetetlenség előre jelezni. A Lewis-fordulópontnak a világgazdaságban való megjelenése számos bizonytalansággal járó időszakot eredményez majd, mint ahogy erre minden jelentős mértékű változásnál számítani lehet.
Válságkezelés a világjárvány idején
A világgazdaság sok része alapvető rendszerváltást fog megtapasztalni. A feltörekvő gazdaságok sok évtizeden át tartó növekedése nagymértékben növelte a közepes jövedelmű fogyasztók számát és az átlagos vásárlóerőt, miközben ezzel egy időben eltűnt a világ igen alacsony költségű produktív kapacitása.
Természetesen továbbra is lehetnek olyan időszakok, amikor a kereslet korlátozza a növekedést, például olyan válságok, mint a járvány vagy a jövőbeli klímaváltozás okozta sokkok után.
Az alapminta azonban a kínálat és a termelékenység által korlátozott növekedés lesz, mivel a nem eléggé kihasznált produktív kapacitások megmaradt mértéke egyszerűen nem elég nagy ahhoz, hogy a növekvő globális keresletet fedezni tudja.
Lewis munkája nem kimondottan a világgazdaságra fókuszált, de annyiban foglalkozott vele, amennyiben a nemzetközi piacok biztosítják azt a technológiát és keresletet, amely a fejlődő országok kezdeti exportvezérelt növekedéséhez szükséges. Mindemellett ma is ugyanolyan releváns Lewisnak az a meglátása, amely szerint a növekedési minták drámai mértékben változnak annak függvényében, hogy rendelkezésre áll-e ki nem aknázott produktív forrás (különösen munkaerő).
A világgazdaságban jelenleg zajló átalakulásokra vonatkoztatva Lewis elmélete jelentős változásokra utal a növekedési minták, a gazdaságok struktúrája, a globális ellátási láncok kiépülése, továbbá igen sok tényező (kezdve a termékektől a szolgáltatásokon és a munkaerőn át a nyersanyagokig és más különböző eszközosztályokig) relatív ára terén. Ugyanilyen fontos, hogy Lewis elmélete szerint ez az átalakulás nem lesz visszafordítható.
A Lewis-fordulópont globális változatának kezelése nem lesz egyszerű. Ahhoz, hogy ehhez hozzá lehessen kezdeni, a Lewis-fordulópontot megalapozó strukturális változások megértése szükséges.
