Az utóbbi évtizedben többször is napvilágot láttak olyan nyugdíjreform-javaslatok, amelyek a szülők nyugdíjának összegét közvetlenül összekötnék a felnevelt és járulékfizetővé vált gyermekeik számával. Ez a koncepció azonban egy részben helyes diagnózisra nem megfelelő terápiát kínál.

Az új parlamentbe már be nem választott Bencsik János korábbi független képviselő olyan javaslatot nyújtott be a nyugdíjrendszer átalakítására, amely szerinte az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb társadalmi igazságtalanságát orvosolná.

A javaslat szerint az 1970. január 1. után születettek nyugdíját 2035-től legfeljebb 95 százalékban folyósítanák a hagyományos munkanyugdíjelv szerint, legalább 5 százalékát (később akár 40-60 százalékát) viszont szülői nyugdíjrészként kapnák.

A szülői nyugdíjrészre való jogosultságot olyan pontrendszer szabályozná, amely a felnevelt gyermekek legmagasabb iskolai végzettségének magasabb fokát a szülői nyugdíjrész összegét pozitívan befolyásoló tényezőként veszi figyelembe. Az indítvány indokolása kiemeli, hogy a magyar nyugdíjrendszer diszkriminálja a gyermekes szülőket a gyermektelenekkel szemben.

A javaslattevő szerint a gyermeknevelési erőfeszítések nélkül a nyugdíjrendszer nem is létezhetne, hiszen a nyugdíjkifizetéseket az idős korosztály által korábban felnevelt aktív adófizetők hozzájárulásai biztosítják. Szerinte a nyugdíjra egy humántőke-befektetés hozamaként kell tekinteni, ahol a befektetés a gyermekekre fordított pénz, idő és energia volt, a hozam pedig a felnevelt generáció által folyósított nyugdíj. A méltányosság elve megköveteli, hogy a hozamokat (azaz a nyugdíjakat) aszerint osszuk el a befektetők (azaz a nyugdíjasok) között, hogy milyen mértékben járultak hozzá a befektetési ráfordításokhoz – hangsúlyozza az indoklás. A nyugdíjrendszer gyermekfüggővé tételére irányuló exképviselői indítvány azonban legalább hét területen ingoványos alapokra épít.

Nyugdíjfilozófiai probléma

A világon 1891, Magyarországon 1927 óta létező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek társadalmasították az idősekről való gondoskodást, vagyis gazdasági kényszerek következtében levették a családról ezt a tradicionális terhet. A nyugdíjas szülőkről való egyéni gondoskodás elvének visszacsempészése a rendszerbe olyan elképzelés, amely a pre-bismarcki időkbe fordítaná vissza a nyugdíjrendszer működését. A gyermekre Magyarországon a szüleik tekintetében már most kettős terhelés hárul: egyrészt a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség, másrészt a kötelező szülőtartás, amelynek értelmében a rászoruló szülőről a nagykorú gyermek köteles gondoskodni.

Evolúciós aggály

A gyermekek felnevelésére fordított energiát a felnőtt gyermeknek nem a szülei részére, hanem az ő gyermekei, vagyis az unokák részére kell visszaadnia az evolúció – a fennmaradás – alaptörvénye szerint, ennek szellemében ráadásul a nagyszülő nemhogy nem von el forrást a gyermekétől, hanem kifejezetten segít az unokák felnevelésében. A való világban nem két elkülönült nemzedékről (gyermekek és szülők), hanem három nemzedék (unokák, gyermekek és szülők) gördülő bizalmi viszonyáról van szó.  És nem külön-külön családi tükrökben, hanem összesített nemzedéki tükrökben kell látni a jövedelemtranszfereket és időbeli lefolyásukat.

Fotó: Huszár Gábor

Nyugdíj-finanszírozási félinformáció

A nyugdíjak fedezetét nemcsak a dolgozók keresetét terhelő társadalombiztosítási járulék, hanem a befizetett munkáltatói szociális hozzájárulási adó és szükség szerint az általános adóbevételek teremtik meg, így félrevezető azt a látszatot kelteni, hogy a nyugdíjak csak a dolgozók járulékfizetésétől függenek. 

A nyugdíjrendszer működését érintő tévedések

Az anyai erőfeszítéseket most is figyelembe veszi a nyugdíjrendszer, erről tévedés megfeledkezni. Legfőképpen a nők kedvezményes nyugdíja révén, amely a világon egyedülálló módon olyan korhatár előtti teljes öregségi nyugdíj, amelyet nem terhel semmilyen levonás. A nyugdíjrendszer más módon is kedvezményezi a nőket, miután ők hosszabb ideig élnek, vagyis hosszabb ideig kapják az öregségi nyugdíjukat, mint a férfiak, mégsem érvényesítenek a nyugdíjukban semmilyen csökkentést, amely a hosszabb élettartamot tükrözné.

A nők várható további élettartama a jelenlegi tényleges nyugdíjba vonulási életkorukban (a nők kedvezményes nyugdíja miatt ez 62 év) átlagosan csaknem 21 év, a férfiaknál viszont (az idén érvényes nyugdíjkorhatáruk, a 65 év betöltésével) csak alig több mint 14 év.

Tehát egy nő átlagosan majdnem hét évvel tovább kapja a nyugdíját, mint egy férfi. Még tovább növeli a hölgyek időskori nyugdíjelőnyét az özvegyi nyugdíjuk. Miután a férfiak korábban halnak, az özvegyi nyugdíjasok 85 százaléka nő. A nyugdíjrendszer szolgálati időként ismeri el a gyermeknevelésre kapott ellátások (gyes, gyed stb.) folyósítási időtartamát, s miközben az ellátások jellemzően alacsony összege lerontaná a nyugdíj alapját képező életpálya átlagkereset-összegét, a nyugdíjtörvény kizárja ezt a kockázatot, mert az ellátások összegét csak akkor engedi figyelembe venni, ha az kedvezőbb nyugdíjösszeget eredményezne.

Ha olyan módon szeretnénk kedvezményezni a szülőket, hogy ne kuszálódjon még jobban össze a nyugdíjrendszer egyébként is agyonkomplikált működése, akkor itt érdemes beavatkozni, és például a gyes folyósítási tartama alatt ne a gyes 28 500 forintos összege, hanem a mindenkor érvényes magyar nemzetgazdasági átlagkereset összege számítson bele a nyugdíj alapját képező életpálya-átlagkeresetbe.

Az Alaptörvény-ellenes megkülönböztetések és méltánytalanságok kockázata

A Bencsik-javaslat megkülönbözteti a nőket aszerint, hogy szültek-e vagy sem gyermeket (függetlenül attól, hogy ennek milyen okai vannak), egy vagy több gyermeket szültek-e, ha két vagy több gyermeket neveltek ugyan, de a gyerekekből nem lett rendes járulékfizető polgár Magyarországon, vagy lett ugyan, de kivándoroltak, vagy tartós külföldi munkavállalásra rendezkedtek be. Az is súlyos megkülönböztetés forrása lenne, hogy a változó szülői összetételű patchwork családokban felnőtt saját, mostoha és nevelt gyermekek után melyik – édes, örökbefogadó, mostoha vagy nevelő – szülőnek milyen jogosultsága keletkezhetne. Ráadásul mindez hogyan lenne összhangba hozható a kötelező szülőtartás rendelkezéseivel, amelyek Damoklész kardjaként már ott függenek a gyermekek feje felett?

Nyugdíjszámítási nehézség

Hogyan lenne megállapítható a szülői bónuszpont vagy bármely más, szülői nyugdíjrészre vonatkozó jogosultságot eredményező jellemző pontos értéke, ha csak a nyugdíjigénylés pillanatában derülhet ki, hogy a gyermek rendes „közjószágként” viselkedett-e addig, vagyis megfelelően fizette-e itthon a járulékokat? További kérdés, hogyan lenne mérhető a gyermeknevelési házimunka olyan összegszerű mértéke, amely meghatározná a bónuszpont vagy hasonló jellemző alapértékét? És hogyan lehetne kezelni azt a súlyos kockázatot, hogy a javasolt változás miatt ellenérdekeltté válhatnak a járulékfizetők a pénzbeni járulékok befizetésében?

A nyugdíjrendszer valóban égető gondjainak megoldásáról elviszi a fókuszt a gyermekfüggő nyugdíjrendszer koncepciója

Legalább két – valódi – gondot volna szükséges azonnal orvosolni: egyrészt azt, hogy a nyugdíjmegállapítás évétől méltánytalanul nagy mértékben függ a nyugdíj összege a valorizáció jelenlegi eljárása miatt, másrészt azt, hogy a csak inflációtól függő nyugdíjemelés hármas átalakításra szorul, amelynek eredményeként a nyugdíjemelés vegyes indexálásra épülve a nyugdíjmegállapítás évétől függő valorizációs korrekciót és a nyugdíj nagyságától függő szolidaritási jövedelemtranszfert is tartalmazna.