Az utóbbi hónapokban számos közgazdász hívta fel a figyelmet az ár-bér spirál kialakulásának veszélyeire. Az 1980-as évek közepén megalkotott ár-bér spirál elmélet lényege, hogy a béremelkedés gyors üteme a fogyasztói árak növekedését gerjeszti, ami még magasabb bérigényeket és tovább emelkedő inflációt eredményez. A folyamat az emelkedett tartós fennmaradásához vezet.
Pár hete ebbe a sekélyes állóvízbe hajított sziklát Olivier Blanchard, az IMF egykori főközgazdásza. Az ár-bér spirál elmélet egyik megalkotója önkritikusan arról írt, hogy az infláció a társadalmi szereplők közötti elosztási konfliktus végeredménye. Blanchard azt a korábbi poszt-keynesi állítást emelte be az inflációs vitába, hogy a cégek, a munkavállalók és az adófizetők közötti elosztáson (vagy újraelosztáson) múlik az infláció költségeinek viselése. Ez az állítás messzire vezet a hagyományos ár-bér spirál megközelítéstől, és felveti az utóbbi időszakban félve elő-előbukkanó profit-ár spirál kérdését.
Egy cég szempontjából az áremelés alapvetően három tényezőre vezethető vissza: indokolhatja a nyersanyagok vagy a tőkeelemek (gépek, számítógépek) árának emelkedése. Emellett alátámaszthatja az áremelést a munkaköltségek (bérek) emelkedése. Végül az áremelésnek lehet célja a magasabb profit elérése. Ezeknek mindig valamilyen kombinációja érvényesül a gazdasági folyamatokban, és az egyes tételek alakulása határozza meg, hogy az infláció költségeit ki viseli.
Mit jelent a profit-ár spirál?
A fogalom arra utal, hogy a fenti három tényező közül a vállalati profitok nem alkalmazkodnak számottevően lefelé, és a magas haszonkulcsok, a profitéhség tartja fenn a folyamatos áremeléseket. Mindez gyökeresen szembemegy a közgazdászszakmában emlegetett túlzott béremelkedések narratívájával. Napjaink magas inflációs időszakában a profit-ár spirál azért kerül fókuszba, mert a munkabérek a fejlett világban reálértelemben (inflációval kiigazítva) mérséklődnek, ráadásul rekordalacsony munkanélküliségi ráta mellett.
Az utóbbi három évtizedben az Egyesült Államok vállalatainak haszonkulcsa trendszerűen növekedett. Az USA 500 legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatának haszonkulcsa az 1994-es 5,5 százalékról 2022-re 13,5 százalékra emelkedett. Ez a trend és a magas szinten ragadó haszonkulcs önmagában megkérdőjelezi az ár-bér spirál érvelést, és felveti a kérdést, hogy a vállalati áremelések mennyiben indokolhatók a költségemelkedésekkel, és mennyiben a profitráták magasabb, megemelt szinten tartásával.
A magas inflációt akkor tudjuk hatékonyan kezelni, ha ismert az okozója.
A kezelés csak akkor lehet hatékony és optimális, ha pontosan azonosítjuk, hogy mi vezet az infláció emelkedéséhez. Ha az áremelésekben a költségek emelkedésén felül a profitrátáknak is fontos szerepük van, akkor szabályozói fellépésre van szükség. Ennek hiányában az infláció magas szinten stabilizálódik, és esély sem lesz a költségek megosztására, mert az érintett szereplők egyik csoportja képes rá, és át is fogja hárítani az infláció költségeit a többi szereplőre.
Az infláció csökkentése kapcsán fontos lenne észrevenni a lényeges eltéréseket, mielőtt az 1970-es évtizedből elhamarkodott, rossz következtetéseket vonunk le. Igaz, hogy napjainkban a feszes és a munkanélküliségi ráta alacsony. Ugyanakkor a munkavállalókat gyengén képviselik szakszervezetek, kamarák, így érdekérvényesítési erejük messze elmarad az 1970-es évek dolgozóiétól a bértárgyalásokon. Ez látható is, mert a reálbérek a fejlett országokban csökkennek, szemben az 1970-es évek tapasztalataival.
Ami pedig a nagyvállalatokat érinti, gigantikus hatalomkoncentráció jött létre napjainkra. A globális nagyvállalatok nemcsak a helyi beszállítókat, hanem a globális értékláncokat is kontrollálják, valamint hatalmas a lobbierejük a gazdaságpolitikai folyamatok alakításában. Mindez ideális környezetet teremt arra, hogy termékeik és szolgáltatásaik árát úgy emeljék, hogy profitabilitásuk ne csökkenjen nagyot. A kis- és közepes vállalkozások erősebb versenyhelyzettel szembesülnek, így kevéssé képesek a profitráta fenntartására, azonban az utóbbi évtizedben a kkv-k profitabilitását támogatta a historikusan kedvező finanszírozási környezet.
Az inflációs helyzet értékelése Magyarországon is a gazdaságpolitika alakításának fókuszába került.
A vállalati profitráták emelkedésének és szintjének a bérfolyamatokkal együttes elemzése nélkül nem csökkenthető fenntarthatóan az infláció, ahogy a magas nyomású közgazdaságtan érvelése sem érthető. Éppen ezért a Magyar Nemzeti Bank globálisan az egyik első jegybank, amely a profit húzta infláció veszélyeire felhívta a figyelmet. Ennek folytatásaként 2023 elején a jegybank a Gazdasági Versenyhivatallal megerősítette és elmélyítette az eddig fennálló együttműködést. A megerősített stratégiai együttműködés fókusza az infláció elleni közös fellépés, amiben a Gazdasági Versenyhivatal a versenyfelügyelet eszközeivel léphet fel a túlzott mértékű áremelések ellen. A gazdaságpolitikai ágak közötti összehangolt intézkedés elengedhetetlen annak érdekében, hogy a magas inflációt a társadalmilag legoptimálisabb módon sikerüljön csökkenteni. A költségnövekedések fölötti átárazásokkal eljött az ideje, hogy a vállalati profitokról is beszéljünk!
