Iparpolitika a „jó munkahelyekért”

Publicisztika | Vélemény

Mind a fejlett, mind a fejlődő országok nagyvárosaiban a technológiai és a gazdasági tényezők kombinációja fejlett termelési szegmenst hozott létre, amely mellett viszonylag kevésbé termelékeny tevékenységek és közösségek is léteznek. Ez a termelési dualizmus áll korunk sok problémája, a növekvő egyenlőtlenség és exklúzió, a kormányzó elitek iránti bizalomvesztés, de az autoriter populisták megnövekedett választói támogatottsága mögött is. A mostani szakpolitikai viták nagy része azonban olyan megoldásokra fókuszál, amelyek a probléma valódi gyökerét nem érintik.

Például az adókon és a fiskális transzfereken keresztül zajló redisztribúció adottnak fogadja el ezt a termelési struktúrát, és alig javít valamit a helyzeten. Hasonlóképpen az oktatásba történő befektetések, az egységes alapjövedelem és a szociális alapok anélkül próbálják támogatni a munkavállalókat, hogy valóban produktív módon lennének felhasználva. Mindeközben a munkahely-garanciák és a keynesi keresletmenedzsment keveset nyújt a munkahelyek mixének javításában.

Természetesen sok ilyen intézkedésre van szükség, azonban ezek csak akkor lesznek igazán hatékonyak – és hosszú távon csak akkor van hatásuk –, ha az új „produktivista” intézkedések közvetlenül hatnak a reálgazdaságban, illetve a produktív foglalkoztatás kiterjesztésére irányulnak.

Ez a stratégia három egymást kölcsönösen erősítő komponensből állna. Az első elem a meglévő munkahelyek szakképzettségi szintjének és produktivitásának emelése. A második komponens a „jó munkahelyek” számának növeléséről szól, ami a helyi cégek bővülésével vagy kívülről érkező befektetésekkel érhető el. A harmadik elem az aktív munkaerőpiaci intézkedésekből vagy munkaerő-fejlesztési programokból áll, abban segíti a munkavállalókat – különösen a kockázatokkal övezett rétegeknél –, hogy elsajátíthassák azt a szaktudást, amely egy jó munkahely elnyeréséhez szükséges.

Ezek egyike sem számít újdonságnak, és mindegyikből találhatók elemek a mostani kormányzati programokban. A jelenlegi intézkedések azonban jellemzően egy olyan szabályozási keretrendszerben gyökereznek, amely gyengén teljesít egy igen bizonytalan környezetben, ahol olyan kérdések merülnek fel, hogy melyek is a jó munkahelyek, mennyit lehet ezekből észszerűen létrehozni, vagy hogy miként befolyásolják a munkahelyteremtést a technológiai és egyéb, egy adott cég szintjén jelentkező lehetőségek. De az is kérdésként merül fel, hogy milyen kiegészítő kiegyenlítő intézkedések érhetők el, és hogyan lehet ezeket az eszközöket kiterjeszteni.

Szükségszerűen felmerülnek lokális kérdések is. Ezeket csak úgy lehet megválaszolni, majd ismétlődően felülvizsgálni, ha az állami szervek és a magáncégek között rendszeres stratégiai interakció alakul ki.

Különösen rossz hatása van az államok és a helyi önkormányzatok körében folyó versenynek, amelyben adótámogatásokkal és más kedvezményekkel próbálnak meg nagyobb cégeket magukhoz vonzani. A Foxconn-nal és az Amazonnal kötött wisconsini, illetve New York-i megállapodások is félresikerültek. Amellett, hogy aszimmetrikusak voltak, stabil környezetet ígértek nekik, ami a szerződési feltételekben is tükröződött. Amikor a Foxconn a kereslet változásával, az Amazon pedig nem várt politikai történésekkel szembesült, nem volt elég mozgástér a megállapodás módosítására és újratárgyalására.

A kormányzati rendszereknek teljes mértékben fel kell ismerniük bármilyen hatékony szakpolitikai keret átmeneti természetét. Szerencsére az ilyen rendszerek kialakításának elveit nem a semmiből kell kitalálni, ugyanis vannak olyan innovatív megoldások, amelyeket a cégek, szabályozó hatóságok és más állami szervek már kidolgoztak egyéb területeken. Egy korábbi írásunkban ezt részletesen bemutattuk két területen: az energetikai zöldtechnológiákkal foglalkozó amerikai állami kutatási ügynökség (ARPA-E) és az írországi tejágazat környezetvédelmi szabályozásának példáján keresztül.

Egy bizonytalan környezetben a szabályozó hatóságok és a cégek nem rendelkeznek megbízható információval a középtávon jelentkező lehetőségekről és az esetleges kiigazítások költségeiről, csupán homályos feltételezéseik vannak a kilátásokról. Emiatt a megfelelő válasz – az innovációs politika, a környezetvédelmi szabályozások, az élelmiszer-biztonság, a polgári légi közlekedés területén, de egyéb területeken is – az, ha egy olyan információcsere-rendszert alakítanak ki, amely a célok folyamatos specifikálását az új megoldások folyamatos felkutatásával köti össze.

Az Európai Unióban például a szabályozás által megteremtett „jó víz”-re vonatkozó előírás ambiciózus követelménynek számít. A szabályozott entitásoknak – cégeknek, agrárgazdaságoknak, tagállamoknak, helyi önkormányzatoknak – terveket kell kidolgozniuk a célok elérésére, és ezekről rendszeresen jelentést kell közölniük. Büntetés jár, ha a jelentést nem a tényeknek megfelelően készítik el, vagy ha tartósan nem sikerül eredményeket felmutatniuk. Megfelelő állami felügyelet mellett ez a megoldás működik, amikor a hagyományos megközelítések nem vezetnek eredményre.

Néhány sikeres oktatási-képzési programon kívül eddig nem alkalmaztak ilyen megoldásokat a jó munkahelyek kialakítására, pedig e célra is lehetne adaptálni ezeket a módszereket. A jó munkahely stratégiáját négy lépésben lehetne bevezetni.

Először is törvényileg vagy más módon a kormányzat elkötelezné magát a rossz munkahelyek problémájának kezelésére, és egy különböző hatóságokon átívelő szervet hozna létre a szabályozási intézkedések felülvizsgálatára és fejlesztésére, valamint forrásokat és jogköröket biztosítana az önkéntes programokra. Másodsorban a munkahelyek számára és minőségére közvetlenül kiható területeket felügyelő szabályozó hatóságok olyan kormányzati mechanizmusokat vezetnének be, amelyek nemcsak ösztönzik az innovációt, hanem előre látják, hol és miként kell támogatni a sérülékeny aktorokat a megnövekvő követelményeknek való megfelelésben. Ezek az előírások különböző formában jelentkezhetnek, beleértve a specifikus foglalkoztatásminőségi célkitűzéseket és/vagy standardokat. Harmadsorban, a kormányzat PPP-programokat hozna létre a technológiai, szervezeti újdonságok elterjedésének elősegítéséért, vagy – ami talán még fontosabb – szolgáltatásokkal és lehetőleg támogatásokkal segítené elő az alacsony termelékenységű, alacsony szaktudású cégek átlépését a fejlettebb szektorokba. Végezetül az önkéntes megoldások sikerének függvényében ezen módszerek fokozatosan kötelezővé válnának az addig a mechanizmushoz nem csatlakozó cégek számára is. Ennek kezdő lépése a munkahelyek mennyiségének és minőségének növelésére vonatkozó hiteles tervek benyújtásából állna.

A jó munkahelyek stratégiájának részeként azt javasoljuk, hogy az interaktív irányítás ugyanazon intézményei, amelyek képessé teszik a bizonytalan körülmények között jelentkező problémák specifikálását és megoldását a különböző szereplők számára, biztosítsák a kölcsönös bizalom kialakulását is. A megközelítés sikeréhez szükséges széles körű koalíciónak nem kell már most meglennie, valószínűleg a stratégia megvalósítása közben fog létrejönni. A bizalom és az új szövetségek kialakulása legalább annyira – vagy még inkább – a közös problémamegoldás eredménye, mint amennyire előfeltétele.
Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org

Ön mit gondol erről? Mondja el véleményét!

Kiderült, hol a legdrágább a mozijegy a világon

Egyes országokban a hagyományos és a 3D-s filmek közötti jegyárak akár több, mint 30 százalékkal is eltérhetnek egymástól.

Az ekhós nehezen kap babavárót

Több olyan visszajelzés érkezett a Világgazdasághoz, amely szerint az ekhós adózási forma fennakad a pénzintézeteknél hitelbírálatkor.
Világgazdaság Piactér