Először rendeznek olyan jelentős e-sport-versenyt Magyarországon, mint a 2025. év végi StarLadder Budapest Major. A rangos Counter-Strike 2 (CS2) bajnokság összecsapásai november 24-től december 14-ig tartanak majd. A selejtezőket az MTK Sportparkban tartják, a rájátszás, illetve a döntők pedig az MVM Dome-ban kapnak helyet. Azok számára, akik az e-sportokban nem jártasok az Esport1 operatív vezetője egy egyszerű példát hozott az esemény méretének szemléltetésére. Hodozsán Dániel szerint a StarLadder Budapest Major olyan, mintha a Bajnokok Ligáját a csoportköröktől kezdve a döntőig végig a magyar fővárosban tartanák.
A VG Exkluzív új epizódját itt hallgathatják meg.
A verseny nívóját az is jól mutatja, hogy
az összdíjazása 1 250 000 dollár, vagyis átszámítva körülbelül 440 millió forint.
Hodozsán Dániel hozzátette, hogy egy CS2-bajnokság nem új keletű dolog. A Counter-Strike egy 25 éves játék, vagyis generációk nőttek már fel, akik ismerik és játszottak vele. Az Esport1 operatív vezetője szerint könnyen beleképzelheti magát egy futballrajongó, aki 25 éve szurkol egy csapatnak, hogy mit is jelent, ha a kedvenc játékosait élőben láthatja.
Amellett, hogy a budapesti CS2-bajnokság egyedülálló élmény lesz a videójátékok kedvelőinek, azt is ki kell emelni, hogy egy jelentős turisztikai attrakcióról is szó van. A szervezők a versenyre, különösen a decemberi rájátszásokra és döntőre 40 ezer vendéget várnak. Ez az embertömeg természetesen valahol megszáll majd, fogyasztanak és éttermekbe mennek, vagyis megdobják majd a főváros turisztikai forgalmát az év végén.
A Major ráadásul az országimázst is erősítheti. A bajnokságot 20 nyelven fogják közvetíteni a világ szinte minden pontján. A szervezők számos influenszerrel is megállapodtak, akik Budapestre érkeznek a versenyt megtekinteni, és az útjukról folyamatosan tartalmat gyártanak majd a követőtáboruknak.
Hodozsán Dániel hozzátette, hogy az e-sportot követő tábor globális szinten körülbelül 500-600 milliós. Kiemelte, hogy ez már egy akkora embertömeg, amely bármelyik cégnek fontos lehet a megjelenések szempontjából. Az, hogy a budapesti Counter-Strike 2 bajnoksághoz hasonló rendezvényekkel a magyar fővárosra terelődik ennyi ember figyelme, rengeteg lehetőséget teremt.
A korábbi podcastjeinket itt hallgathatják meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.