Nagy kutyasétáltatás – így nevezte el Soós Feri bácsi, hogy elhatározta, végigjárja a kutyájával kettesben az Országos Kéktúra útvonalát. A Vas vármegyei Kercaszomoron élő idős férfi még április 24-én kerekedett fel négylábú társával, Forinttal. Akkor viccesen meg is jegyezte, hogy mivel a kutyáját Forintnak hívják, „mindig lesz nála egy kis apró”.

Soós Feri bácsi
Soós Feri bácsi a kutyájával, Forinttal. Fotó: Soós Ferenc / Facebook

A Kéktúra nem kis vállalás, hiszen a Magyarország északi tájain végighaladó, folyamatos turistaút hossza 1172 kilométer. 

Soós Feri bácsi pedig a gurulós bevásárlókocsiján és Forinton kívül semmi különösebbel nem készült a táv megtételére, még térképet sem vitt magával. 

Az viszont igaz, hogy mivel hosszú ideig aktív tájfutó volt, rutinosan mozog terepen. 

Mi történt Soós Feri bácsival és a kutyájával?

Egy ideig rendben is haladt a nem mindennapi küldetés. Feri bácsi időközben megünnepelte a születésnapját: betöltötte a 75. életévét. Június elejére már több mint 200 kilométert haladtak, csakhogy aztán beütött a baj: Feri bácsi elhagyta a telefonját. A családja, köztük két unokája nem tudta elérni, ő pedig eltévedt, mert nem tudott kiigazodni a kopott turistajelzéseken.

Ám ekkor megmozdult az ország, és akármelyik településen, akármelyik erdei útvonalon bukkant fel a különös páros, mindig valaki segített rajtuk.

Ez történt két héttel ezelőtt Piliscsabán is, amikor egy helyi férfinak feltűnt az Aldi parkolójában a némiképp tanácstalan bácsi és a mindig jókedvű kutyája. Kiderült, hogy a vasútállomást keresi, pontosabban az ottani pecsételőhelyet, hogy belepecsételje a füzetébe a piliscsabai szakaszt. Nagy nehezen elfogadta, hogy a jó szándékú férfi kocsival elvigye őket a keresett helyszínre, és akkor beszélt neki arról, hogy telefon nélkül maradt. Megkérte, hogy készítsen róla és Forintról egy képet, azt pedig posztolja Feri bácsi közösségi oldalán, hogy a családja megnyugodjon, jól vannak. Ez így is történt.

 

Egy ország követi, merre jár Feri bácsi és a kutyája, Forint

Az eset nyomán derült ki, hogy Soós Feri bácsi és a kutyája, Forint valóságos rajongótáborra tett szert. A majdnem 50 ezer tagot számláló Országos Kéktúra Facebook-csoportban némi túlzással naponta osztanak meg információt arról, hogy hol látták a párost, és aktuálisan merre járnak az útvonalon.

Nemcsak arról van szól, hogy készül egy közös fotó Feri bácsiékkal, hanem arra is van példa, hogy vendégül látják őket és befogadják egy-egy éjszakára.

Ahogy Tokodon, a Pincevölgyben is. De dokumentálták Feri bácsit és a kutyáját (a teljesség igénye nélkül)

  • a Mogyorósi sziklánál,
  • Kőhányás pusztán,
  • Makkoshotykánál,
  • Tornabarakonynál,
  • Dédestapolcsánynál,
  • Bódvaszilvásnál,
  • Bakonykútinál,
  • Visegrádnál,
  • Kisnócnál,
  • Dorogon,
  • Kóspallagon, 
  • Pilisszentkereszten (ide várta, de nem érkezett meg időben a postára az új telefonja),
  • és Piliscséven is.

A Soós család borzasztóan hálás azoknak, akiknek köszönhetően a nehézségek ellenére sem veszítették szem elől a mindenki által nagy becsben tartott Feri bácsit és Forintot. Megszerveztek egy második telefonátadást, 

Feri bácsi pedig megtanulta használni a Facebookot. Így remélhetőleg időről időre most már magától is életjelet ad.

Kétségtelen, a nagy kutyasétáltatást tömegek követik nyomon, és sokak vágya, hogy Feri bácsi és Forint épségben hazaérjen a kivételes túráról.

Visszavonult a budapesti legenda, aki kis híján ötven évet élt a föld alatt – százezrek érzik meg a hiányát

Nagy valószínűséggel nincs olyan fővárosi lakos, aki ne utazott volna Bártfai Gáborral.