BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfás számlák harmonizációja

Az áfás számlákra vonatkozó előírások harmonizációját javasolja az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a több tagországban is kereskedő cégeknek ne kelljen tizenöt különböző nemzeti szabályozást figyelembe venni. Az előterjesztés az elektronikus számlák egyenrangúvá tételét is indítványozza.

A javaslat elfogadása lényegesen csökkentené a vállalkozások adminisztrációs terheit és költségeit, elősegítené az elektronikus kereskedelem terjedését, és javítaná az adóhatóságok munkájának hatékonyságát -- hagoztatja Frits Bolkestein, a bizottság illetékes tagja az EU miniszteri tanácsa elé kerülő dokumentum kapcsán. A változtatást Brüsszel szerint az teszi szükségessé, hogy a cégek az utóbbi időben egyre gyakrabban kötnek üzletet más tagországban élő vásárlókkal, az elektronikus számlázás pedig a technológiai forradalom miatt szintén mindennapossá vált.
Ennek fényében a bizottsági javaslat rögzíti azt a tizenkét információs tételt (a kiadás időpontjától a számla számán, a vevő és az eladó adatain keresztül a forgalmi adó mértékéig és összegéig), amelyet egységesen fel kellene tüntetni a jövőben a számlákon. Néhány esetben -- például új autók vásárlásakor -- kiegészítő információkat is tartalmazhatna a számla, a nagyon kis tételekre pedig egyszerűbb szabályok vonatkoznának.
A jelenleg érvényes, 1977-ből származó áfadirektíva mindössze a számlaadási kötelezettséget rögzíti, az azon feltüntetendő információkról csak minimumlistát közöl. A jövőben azonban a tagországok mindössze a nem áfára vonatkozó információkat határozhatnák meg saját hatáskörben, továbbá a nyelvi követelményeket és a számlák megőrzésének időtartamát.
Az előterjesztés lehetővé tenné a számlák elektronikus továbbítását is, feltéve, hogy elektronikus aláírással garantálnák az adatok eredetiségét és sértetlenségét. A számlák tárolásának módja szintén szabadon választható lenne, a feltétel mindössze annyi, hogy biztosított legyen az azonnali hozzáférés, az olvashatóság és az adatok integritása. Bizonyos esetekben mód nyílna a számlázási tevékenység harmadik fél vagy éppen a vásárló általi elvégzésére is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.