BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adókedvezményekkel a regionális célokért

Magyarország GDP-jének 1,25 százalékát költötte a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatok támogatására 1998-ban. Az egy feldolgozóipari foglalkoztatottra jutó támogatás mintegy fele az Európai Unió átlagáénak -- tartalmazza, egyebek között, a Pénzügyminisztérium Támogatásokat Vizsgáló Irodájának (PM TVI) jelentése. Az állami dotációk között az adókedvezmény a legjellemzőbb, illetve túlnyomó többsége regionális célokat szolgált.

Magyarországon 1996 és 1998 között 577 millió euróról 837 millióra nőtt a nemzeti támogatások összege, derül ki a PM irodájának -- tavaly készített -- legfrissebb felméréséből, amibe nem vonták be a mezőgazdaságnak és a halászatnak nyújtottakat. A támogatások többségét a feldolgozóipar kapta, azt követte a szolgáltatási szektor (közlekedés), s csak elenyésző része jutott a szénbányászatnak. A támogatások 1996-ban a GDP 1,55, 1997-ben 1,91, 1998-ban pedig kereken 2 százalékát tették ki.
A PM irodája által vizsgált támogatások 63 százaléka jutott a feldolgozóiparra az adott időszakban, amikor is 1996-ban a GDP 0,94, 1997-ben 1,27, 1998-ban pedig 1,25 százalékát kapták az ebben a szektorban tevékenykedő vállalatok. A támogatás összege -- folyó áron -- 1996-ban 336,1, egy évvel később már 509,2, míg 1998-ban 523,2 millió eurónak felelt meg. Az egy főre jutó összeg mintegy fele volt 1998-ban annak, amit az Európai Unióban átlagosan fordítottak erre a célra (573,6 euró volt nálunk, az EU átlaga pedig 1113-ra rúgott).
A jelentés a támogatási célokat is górcső alá vette, megállapítva: arányaiban elsöprő volt a regionális támogatás. 1998-ban e célra fordították ugyanis az erre szánt források közel 82 százalékát, ami egyébként arányaiban megfelel az Európai Unióban fellelhető gyakorlatnak. Az említett időszakban ugyanis Görögországban a regionális támogatások aránya 97 százalékos volt, Olaszországban 72, Németországban 68, Luxemburgban 67, az Egyesült Királyságban 60, Írországban pedig 55 százalékot tett ki.
Az állami támogatások formái között a legfontosabb az adókedvezmény, sőt aránya nőtt is. 1996-ban még csak 58,76 százaléknyi volt az összes támogatásból az adókedvezmény, 1998-ban azonban már 72,9 százalékot tett ki. Jelentős még a vissza nem térítendő támogatások súlya is (bár csökkenő): 1996-ban 34,28, 1998-ban "csak" 22,33 százalék. Egyáltalán nem él viszont az állam a tőkerészesedés-szerzés eszközével, s 1998-ban a kezességvállalás is csupán az összes támogatás 0,46 százalékát tette ki. A dokumentum mindezek alapján megállapítja, hogy a feldolgozóipar esetében a közvetlen támogatások háttérbe szorultak az előző időszakhoz képest: 1997-ben összege 44 804, 1998-ban 34 162 millió forint volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.