Innováció nélkül nincs változás

Az orvosi kamara -- a miniszterek személyétől függetlenül -- érvekkel bizonyítja, hogy a betegellátásra fordítható költségvetés nem elég. Évente körülbelül 250 dollár az egy lakosra jutó egészségügyi kiadás, az európai átlag 2700, a szomszédos Ausztriáé 3800, az USA-ban pedig 4700 dollár körül van. A döbbenetes különbséget csupán a szerkezet átalakításával nem lehet áthidalni, hiszen a magyar kórházak is a világpiacról vásárolják a gyógyításhoz szükséges eszközöket, gyógyszereket -- mondta Kupcsulik Péter. A kamara elnöke azt állítja, közgazdasági alaptétel, hogy innováció nélkül lehetetlen a változtatás, s ez áll az egészségügyre is.
A MOK elnöke emlékeztetett rá: két évvel ezelőtt az akkori egészségügyi miniszter jelentette ki először, hogy az ágazatra fordított kiadások vásárlóértéke a tíz évvel azelőttinek a fele.
Hiba lenne elfelejteni, hogy ha egy társadalom rendszert vált, irányt is vált. Katasztrofális üzenete lenne ugyanis annak, ha a világviszonylatban is súlyos betegségekkel küszködő magyar népesség egészségügyi ellátása nem javulna.
Kupcsulik Péter helyesnek tartja a népbetegségek megelőzésének prioritásként való megfogalmazását (az új miniszter népegészségügyi offenzívát hirdetett meg), de az a véleménye, hogy a betegségek prioritása mint fogalom kétséges. Nem lehet ugyanis például csak a leggyakoribb négy halálokot előidéző betegségek gyógyítására fókuszálni, mert az intézmények nem az egyes betegségek kezelésére, hanem a betegek teljes körű ellátására épültek. Kupcsulik Péter szerint hiba lenne a szűrővizsgálatok túlzott hangoztatása is, azok egy része relatíve drága, és kevés az az eset, amikor a betegség időben történő felismerése javít a helyzeten. Valószínű, hogy például a nőgyógyászati szűrővizsgálatok fontosak, de például az onkológiai szűrések egy része nem, mert nem hozza meg a remélt eredményt. Komoly szakmai elemzésre van ahhoz szükség, hogy kiderüljön, melyiket kell bevezetni -- állítja.
Az elnök a magyarországi egészségügyi intézményrendszert piramishoz hasonlítja, amelyhez széles körű alapellátás és egy fokozatosan szűkülő, magas szintű intézményrendszer tartozik, ezért gazdaságos a működése. Ellentétes az amerikaival, ahol a mamutkórházakban a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb egészségügyi beavatkozásokat végzik, ezért a fenntartásuk és a működésük nagyon drága. Hazánkban az ellátási piramis felső szintjein lévő intézményeknek a legbonyolultabb betegségeket kell gyógyítani, ezért nem lenne szabad magukra hagyni őket -- mondta Kupcsulik doktor. Ezzel szemben tény, hogy a kormányzati tulajdonban lévő, magas szintű ellátásra alapított intézmények szinte mindegyikét csőd fenyegeti, a biztosítótól kapott pénzből ugyanis nem tudnak fennmaradni. Bebizonyosodott az is, hogy az állam nem igazán jó tulajdonos. Az országos egészségügyi intézetek és az orvostudományi egyetemek -- egy-két kivételt leszámítva -- szinte semmiféle fejlesztéshez nem jutottak. Eközben a települési önkormányzatok egy része -- célzott pályázatok elnyerésével -- felújította a kórházát.
Mikola István miniszter a MOK-ot és a Magyar Kórházszövetséget kérte föl, dolgozzák ki az egészségügyi intézmények minőségvizsgálatának a módszereit, illetve az akkreditálást végző cégekkel kapcsolatos elvárásokat. A MOK ezt vállalja, annál inkább, mert már a múlt évben megkereste a nemzeti akkreditációs testületet annak érdekében, hogy részt vehessen az egészségügyi intézmények minősítésében. A köztestület egyetért azzal, hogy ésszerű gyógyítási szakmai rendszereket kell működtetni, de hangsúlyozza, hogy a medicina mechanikusan nem művelhető. Bizonyos gyakori betegségek kezelésére, vagy a nagyon drága eljárások alkalmazására az orvosszakmai kollégiumok ajánlásokat tehetnek, s azokat egymás között egyeztethetik az orvosok. Ám a gyógyítást előírni és rögzíteni nem lehet. Az ugyanis művészetszerű alkotó tevékenység, nagymértékben improvizatív, mert alkalmazkodik a beteghez -- állítja.
Kupcsulik Péter szerint nem általánosítható, hogy a kelleténél nagyobb a hazai egészségügyi ellátórendszer kapacitása, és sok a párhuzamosság az intézmények munkájában. E tekintetben legkevésbé az egyetemi klinikákkal van a probléma. Például nem azért halmozódott fel a Semmelweis Egyetem adóssága, mert párhuzamos klinikákat tart fönn, hanem mert rosszul finanszírozzák a munkáját. Amíg egy városi vagy megyei kórház például továbbküldheti a súlyos, drágán kezelhető beteget az egyetemi klinikára, s így megszabadulhat a "veszteségtől", az egyetem sehová sem tudja elküldeni őt. S mivel csaknem ugyanannyi pénzt kap az OEP-től, mint a városi vagy megyei kórház, nála koncentrálódnak a "deficitet termelő esetek". Magyarországon egyébként senkit nem kötelez arra jogszabály, hogy továbbküldje a beteget. Az orvos akkor teszi ezt meg, ha szakmai szempontból helyesnek tartja. Ehhez a spontán működő rendhez azonban a finanszírozás nem alkalmazkodik.
A kamara elnöke úgy látja, amikor Mikola István elvállalta a miniszteri tisztséget, felkészült az egészségügy legfeltűnőbb, ám nem biztos, hogy a legfontosabb hibáiból. Például a rezidensi (a végzett medikusok központi gyakornoki képzése) és a folyamatos orvos-továbbképzési rendszeren van javítanivaló, amivel a MOK egyetért. Mikola arra is felfigyelt: az alapellátás orvosait sérti, hogy a számukra kötelezően előírt foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok között szerepel a 62 év fölöttiek elmeorvosi ellenőrzése is, s az előírást -- a MOK-kal egyeztetve -- meg kívánja változtatni.
Mindez helyes, de vannak ennél égetőbb gondok is. Kupcsulik Péter ezek között említette a szűkös gyógyszer- és kórházi költségvetést. Úgy látja, hogy az egészségügyi miniszter a büdzsé betarthatósága érdekében próbál ugyan lépéseket tenni, azonban előre nem lehet kiszámítani, hogy például a gyógyszergyártókkal milyen megállapodásra jut. Arra, hogy a miniszter a kassza megóvása érdekében szigorú vényellenőrzést s az esetleges korrupciós ügyekben a doktorok felelősségre vonását is kilátásba helyezte, a MOK elnöke azt mondta: kétségtelen, ha az orvos nem írna föl recepteket, nem lépnék túl a kasszát. A kamara azonban elutasítja az orvosokat általánosan dehonesztáló megközelítést; Mikolának sem ez a célja. Hozzátette: a miniszter impulzív alkata, látványos szereplése a MOK számára szimpatikus, nem ezt a miniszteri stílust szokták meg. Mikola István pontosan tudja, eredményt csak a doktorokkal együtt lehet elérni. Az elnök biztos abban, hogy megtalálják azt a módszert, amivel a visszaélésekre fény derülhet, hiszen a kamara is érdekelt a morális és a szakmai megtisztulásban -- mondta. Az eredményes együttműködés feltétele, hogy az orvosokat képviselő MOK jogosítványai bővüljenek, a szakma nagyobb önállóságot kapjon önszervező tevékenysége kifejezésére.
Mikola nem ígért látványos béremelést az egészségügyben, habár bizonyára ismeri a KSH legfrissebb adatait, ami szerint az ágazat szellemi foglalkozású dolgozóinak bruttó átlagbére 67 ezer forint (a pénzügyi szakmában dolgozóké 190 ezer). Azt azonban kijelentette: olyan pozícióba hozza az egészségügyet, hogy ha a költségvetésnek többletbevétele lesz -- s ennek megvan a lehetősége --, részesülhessen belőle. A kamara mást nem tehet, mint szurkol a miniszternek, s megpróbálja a társadalom számára nyilvánvalóvá tenni, hogy az elmúlt tíz év legnagyobb vesztese az egészségügy, ezért nem arcátlanság, hogy az esetleges többletjuttatásért a markát tartja -- véli az elnök.