BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon rég várta a magyar nagyváros ezt a nagy fejlesztést, ennek a Budapesten közlekedők is örülnének

Számos új autós várakozóhely létesülhet Debrecenben. A P+R parkoló jelentős tehermentesítés lehet.

P+R parkoló létesülhet Debrecen déli részén – derül ki az egyik előterjesztésből, melyről a soron következő, november 20-i ülésén tárgyal majd a debreceni közgyűlés. A Déli Gazdasági Övezet (DGÖ) területén lévő, kialakítás alatt álló ingatlan versengő ajánlatkérés útján történő értékesítéséről döntenek a képviselők — közölte a Haon.

fizetős parkoló
Debrecen déli részén P+R parkolót létesíthetnek / Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Parkoló Debrecenben: új autós várakozóhelyek városunkban

Ahogy az előterjesztés emlékeztet, a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított számos közigazgatási hatósági ügyet, melyek a DGÖ-höz kapcsolódóan telephely kialakításával, útépítési, vasútépítési, közműfejlesztési és -csatlakozási, valamint egyéb infrastruktúra-fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással függnek össze.

Ezen célok érdekében Debrecen önkormányzata – együttműködve az állammal – a DGÖ megközelíthetősége, valamint az áru- és szolgáltatások mozgásának megkönnyítése érdekében különböző beruházásokat végez (a környező települések lakosságát is kiszolgáló közlekedési infrastruktúra-, valamint közműberuházások).

A debreceni közgyűlés arról is döntött, hogy a DGÖ közműkapacitásainak további fejlesztése érdekében az önkormányzat – 100 százalékos intenzitású állami támogatás igénybevételével – közműkapacitások kiépítését vállalja a jelenlegi és a jövőbeni várható igények kielégítésére.

Az önkormányzat tulajdonában áll a DGÖ-ben található, „kivett beruházási célterület” megnevezésű, közel öthektáros területű ingatlan. Debrecenben a közelmúltban új parkolási rendszert vezettek be, melynek célja, hogy megoldást nyújtson a városközponti területek parkolási nehézségeire, valamint a lakótelepi parkolók tehermentesítésére. 

Ezzel összhangban az önkormányzat további célkitűzése, hogy a szóban forgó ingatlanon első ütemben legalább 120 férőhelyes P+R parkoló és a hozzá kapcsolódó létesítmények valósuljanak meg, ezzel a közösségi közlekedés igénybevétele felé terelve a lakosságot. Az ingatlant ezzel a kötött felhasználás terhével értékesítenék.

Három cég közül választják ki, hogy ki építi a parkolót

Törvény szerint várakozási díj a „Parkolj és utazz” (P+R) közúti jelzőtáblával megjelölt várakozási területen nem állapítható meg. Amennyiben a parkolóhelyek őrzését többletszolgáltatásként biztosítják, ezért a többletszolgáltatásért naptári naponként 6–22 óra között legfeljebb az adott településen igénybe vehető közösségi közlekedés legalacsonyabb jegyárával egyező őrzési díj szedhető.

A debreceni polgármesteri hivatal vagyonkezelési osztálya által felkért ingatlanforgalmi szakértők az ingatlan forgalmi értékét – a kötött hasznosítási lehetőség figyelembevételével – 298 millió 818 ezer forint (6 ezer forint per négyzetméter) összegben állapították meg.

A fenti ingatlanra a magyar államnak elővásárlási joga van, amennyiben ezzel nem él, a város a területet versengő ajánlatkérés útján kívánja értékesíteni. Az eljárásban

  • a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., 
  • a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt., valamint
  • a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. 

venne részt az előterjesztés szerint.

Az induló licitár 298 818 000 forint plusz áfa, a vevőnek a vételárat 365 napon belül kell megfizetnie, valamint köteles az ingatlanon legalább 120 darab várakozóhelyet kialakítani, melyet közcélra igénybe vehető P+R parkolóként kell fenntartania. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.