
Ez a borzasztó vírus ne kerüljön át Európába – ismét lecsapott Afrikában a szinte mindig halálos vérzéses láz
Ez a vírus ne kerüljön át Európába. Újtra, hiszen a nevét is a német Marburg városról kapta, ahova 1967-ben kísérlet célokat szolgáló közép-afrikai majmokkal behurcolták. A friss hír: Etiópia megerősítette, hogy története során először az afrikai országban Marburg-vírusjárvány alakult ki. A Marburg-vírus halálozási aránya pontosan nem ismert, de volt olyan járványa is – a 2004-2005-ös angolai – amikor a 374 ismert eset 329 ember halálához vezetett – ez 88 százalékos mortalitást jelent.

A vírus ugyanaz a törzs, amelyet korábbi járványok során más kelet-afrikai országokban is azonosítottak – ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte pénteken este a Bloomberg jelentése szerint.
A járvány Etiópia déli régiójában, Dél-Szudán közelében tört ki. Kilenc esetet jelentettek, köztük egészségügyi dolgozók is vannak.
Etiópia gyorsan lépett a WHO szerint.
A Marburg-vírus terjedése: majmok, denevérek, aztán ember-ember fertőzések
Ruandában tavaly volt az első Marburg-járvány, az eredete az akkori vizsgálat szerint az volt, hogy egy gyümölcsevő denevérek által lakott barlangban végeztek bányászati tevékenységet.
Miután a vírus átterjed az emberre, a gyakran súlyos, sőt halálos fertőzés közvetlen érintkezéssel – testnedveken keresztül – vagy szennyezett anyagok által terjed tovább.
A tünetek
A kezdeti tünetek:
- a magas láz,
- az erős fejfájás és az izomfájdalom,
- és sok betegnél a tünetek megjelenését követő egy héten belül súlyos vérzés alakul ki. Nincs jóváhagyott gyógymód, bár különböző terápiákat alkalmaztak sürgősségi helyzetekben. A Gilead Sciences Inc. remdesivirt – a 2018-as kongói Ebola-járvány idején tesztelt vírusellenes készítményt – biztosított Ruandának. A korai támogató kezelés – például szájon át vagy infúzióval történő folyadékpótlás – javítja a túlélési esélyeket.
Igen veszélyessé válhat, ha Etiópiából továbbterjed
Etiópia és Dél-Szudán egészségügyi hatóságai igyekeznek megakadályozni a határon átnyúló terjedést. Mindkét ország egészségügyi infrastruktúrája túlterhelt azonban. Dél-Szudánban hét éve polgárháború dúl.
A WHO csütörtökön 300 000 dollárt szabadított fel sürgősségi tartalékalapjából Etiópia támogatására. Egy feltáró csapatot is a helyszínre küldött, valamint orvosi felszereléseket, többek közt egészségügyi dolgozóknak szánt egyéni védőfelszerelést és egy izolációs sátrat.





