BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vámszabályok a tranzitra

A csalások hatékonyabb kiszűrését, egyúttal a vállalatok adminisztratív terheinek csökkenését várja az EU, az EFTA és a visegrádi csoport 22 országa a vámtranziteljárások reformjáról kötött egyezségtől. Az új szabályok nagy része július 1-jétől lép életbe.

Frits Bolkestein, az EU illetékes biztosa szerint a reformcsomagban előirányzott, valamennyi aláíró országra kiterjedő számítógépes rendszer a tranzitáru-forgalom lebonyolítását és nyomon követését hivatott megkönnyíteni. Az évente kibocsátott közösségi tranzitdokumentumok száma eléri a 18 milliót, és az ezekhez kapcsolódó csalások jelentős bevételkiesést okoznak az uniós és nemzeti kincstáraknak -- indokolja a szabálymódosítás szükségességét a bizottsági közlemény.
A vámtranziteljárások számítógépesítését szabályozó NCTS rendszer mind a 22 országra való kiterjesztése az idei év második felében kezdődik. Cseh-, Németország, Hollandia, Norvégia, Olasz-, Spanyolország és Svájc között már tavaly május óta működik a hálózat, amelyhez a mostani megállapodás értelmében a többiek is fokozatosan csatlakoznak. A siker persze attól függ majd, hogy az egyes nemzeti hatóságok mennyire hatékonyan alkalmazzák a rendszert; ehhez az EU speciális képzési és információs programmal kíván segítséget nyújtani.
A csalások elleni hatékonyabb fellépés jegyében az egyszerűsített eljárásra csak pontosan meghatározott "bizalmi kritériumoknak" megfelelő operátorok lesznek jogosultak, a pénzügyi garancia mértékének megállapításánál pedig jobban figyelembe veszik majd az áruk jellegét. A 15 EU-állam, továbbá Magyar-, Lengyel-, Csehország, Szlovákia, Norvégia, Izland és Liechtenstein az idén július 1-jétől alkalmazza a módosítások nagy részét, ám vannak kivételek: az egyszerűsített eljárás engedélyezése például csak az év végén lép életbe.
A mostani megállapodás gyökerei a 22 ország között 1987-ben kötött közös tranzitegyezményig (Common Transit Convention) nyúlnak vissza. Az együttműködés eddigi eredményei között szerepel például a nemzeti koordinátorokból és 330 helyi kapcsolattartó tisztviselőből álló hálózat kialakítása; További információ: http://www.europa.eu.int/comm/taxation_customs/publications/ customs/transitbrochure.html honlapon található meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.