BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Roma Startot országosan is bevezetik

Békés megyében a foglalkoztatás elősegítése és az egyébként is magas munkanélküliségi ráta -- 12,3 százalék -- szinten tartása érdekében a munkaügyi központ 2000-től úgynevezett helyi kezdeményezésű rétegprogramokat indított. Közülük a cigánycsaládokat segítő Roma Start programot 2001-től a Gazdasági Minisztérium is támogatja, és bevezetését tervezi valamennyi megyében.

A Roma Start program első hat hónapjára a munkaügyi központ 42 millió forintot használt fel, és 539 főt sikerült valamilyen programba bevonni. Képzett, cigány származású munkaerő igénybevételével a munkaügyi központ foglalkoztatásszervező menedzseri hálózatot épített ki tavaly júliusban. Ennek segítségével tudta a munkaügyi központ sikeresen felkutatni, illetve nyilvántartásba venni a cigány származású munkanélkülieket, akiket képzettségüktől és szakmai előtudásuktól függően oktatási programokba vontak be. Az átképzett cigány származású munkanélküliek részére a menedzseri hálózat keres munkahelyet, foglalkoztatást elősegítő támogatással, vagy a nélkül.
A roma származású menedzserek álláshelyeit a cigány kisebbségi önkormányzatoknál, a különböző települési önkormányzatoknál és a kistérségi területfejlesztési társulásoknál alakították ki, 3,6 millió forint támogatás mellett -- mondta lapunknak Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. A féléves tapasztalatok azt igazolják: sikeres menedzselés és képzettebb munkaerő felajánlása esetén a Békés megyei munkáltatók nem zárkóznak el a roma származású munkanélküliek alkalmazásától. A fél év alatt 260 főt sikerült bevonni különböző képzési programokba. Ennek köszönhető, hogy a képzésben részesülők a szokásos közhasznú foglalkoztatás mellett más programokhoz is csatlakozni tudtak.
A cigány munkanélküliek körében is van vállalkozói kedv. Fél év alatt tízen váltak megfelelő képzés után önfoglalkoztatóvá Békésben, 4,3 millió forint támogatás mellett. A pályázók többsége mezőgazdasági vállalkozásba kezdett, őstermelőként állattenyésztéssel, illetve növénytermesztéssel kíván foglalkozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.