Hat belga pont a második fél évre

A belga fél év alatt kellene oly mértékig "letisztítani az asztalt", hogy 2002-re már csak néhány magkérdés maradjon nyitva (az egyébként is akkorra szánt intézményi, valamint a legkényesebb agrár- és regionális politikai témakörök tényleges megvitatása mellett). A tárgyalások látványos felgyorsításának időszaka kellene hogy legyen hát az idei második fél év, ha reális esélyt akarnak hagyni a jövő év végi tárgyalásbefejezés számára.
A belga kormány hat főbb területre kíván majd összpontosítani. E hat témakör sokak szerint oly széles területeket fed le, amelyekkel majdnem lehetetlen egyetlen -- a nyári szünet miatt a gyakorlatban egyébként is mindig kurtább második féléves -- elnökségi időszakban megbirkózni.
Emellett a bővítési problémakör csupán a hatodik csomagban kapott helyet, ráadásul ott is csak a további külpolitikai törekvések egyikeként. Korábbi elnökségek bővítési prioritásokat hangoztató hozzáállásához képest brüsszeli diplomáciai és sajtókörökben legalábbis fenntartásokkal és némi gyanakvással fogadták ezt a tálalást.
Verhofstadt az említett sajtóbeszélgetésen a Világgazdaság kérdésére válaszolva határozottan cáfolni igyekezett a dolog negatív olvasatát. "Az, hogy pontokba szedtük a féléves teendőket, nem jelent fontossági sorrendet is közöttük" -- szögezte le, hangsúlyozva, hogy a bővítésnek igenis kiemelt jelentőséget tulajdonítanak Brüsszelben.
Utalt arra, hogy a kérdés mindkét, a belga fél év során esedékes EU-csúcson értelemszerűen téma lesz (így az október 9-i genti nem hivatalos találkozón csakúgy, mint a decemberi évzáró ülésen). Azt azonban ő is őszintén elismerte, hogy belga kormánykörökben hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak olyan további teendőknek, mint az EU jövőjéről indítandó formális vita előkészítése, a szociális helyzet javítása, vagy pláne az euró 2002 elején esedékes bevezetésének konkrét megalapozása.
A hat belga prioritás közül az első az EU jövőjéről kilátásba helyezett vita útjára indítása. Brüsszelben hangsúlyozzák, hogy most még nincs napirenden bármely kérdéskör kapcsán azok érdemi kibontása. A decemberi csúcsra viszont tisztázni kell, hogy milyen formában, milyen időbeli ütemezés mellett ejtsék szerét az -- egyes várakozások szerint akár egy leendő közös "EU-alkotmány" kihordását is eredményező -- újabb eszmecsere-sorozatnak, elvezetve egészen a 2004-re kitűzött újabb kormányközi konferenciáig.
Egyelőre nyitott kérdés például, hogy az újabb "kormányközi" napirendjét is az amszterdami és a nizzai szerződéseket megelőző módon, tagországonként erre kijelölt államtitkárok, illetve nagykövetek rendszeres találkozóin készítsék elő, vagy itt is valamiféle konvenciót hívjanak össze. Az utóbbi megoldást az alapvető jogok európai chartájának kitárgyalásakor alkalmazták: tagországokat, társadalmi szervezeteket, intézményeket egyaránt magában foglaló 62 fős rangos ad hoc testületre bízva a viták lefolytatását.
A továbbiakban a belga elnökségi programban eredetileg a negyedik helyen került megemlítésre, ám Verhofstadt most másodikként hozta szóba a bel- és igazságügyi együttműködésben másfél éve -- az 1999. őszi tamperei csúcson -- elhatározott célkitűzések tényleges megvalósítását. Nem kevesebbről van szó, mint például végre a gyakorlatban is működőképes egyezségre jutni a tizenötök között a bevándorlási és menedékjogi politikák ténylegesen közös alapokra helyezésében. Hasonlóan nagy figyelmet kívánnak szentelni a külső határvédelem erősítésének -- beleértve a jelölt országok erre történő felkészítését is --, vagy például az európai szintű vállalati cégforma pontosításának. Annyi bizonyos mindenesetre, hogy éppen a decemberi brüsszeli csúcsra váró házi feladat lesz mérleget vonni a tamperei vállalások teljesítéséről.
A hat pont további eleme kíván lenni a szociálpolitika erősítése: olyan, már jól ismert -- jóllehet sokak szerint továbbra is csak csekély mértékben megfogható -- törekvések szerepelnek itt, mint a nemek közötti esélyegyenlőség javítása, a társadalmi kirekesztettség és a szegénység elleni küzdelem vagy a közegészségügyi és a nyugdíjrendszerek modernizálása. Egy másik -- ezzel részben rímelő -- leendő elnökségi prioritás az életminőség javítását tűzte ki célul, amiben környezet-, fogyasztóvédelmi, élelmiszer-biztonsági szándékok egyaránt megfogalmazódnak.
Érthető módon szintén hangsúlyos figyelmet kívánnak majd szentelni a gazdasági folyamatoknak, ezen belül is az euró bevezetését megalapozó lépéseknek. Belgium mindig is európárti országnak számított, de most kényszerítő körülménynek is tekinthető az, hogy 2002. január elsejétől fizikai valóságában is meg kell hogy jelenjen a hétköznapi életben a leendő közös EU-pénz (hogy aztán két hónapon belül kiszorítson tíz addigi nemzeti valutát). A feladat önmagában is jelentős, ráadásul a belga kormány zászlajára tűzte annak elérését is, hogy az eurózóna országai között az eddiginél sokkal valósabbá, teljesebbé kívánják tenni a gazdaságpolitikák harmonizálását (amiről tudni lehet, hogy bizonyos ponton túl több tagállam számára is elfogadhatatlan).
Ugyanígy a féléves ambíciók között szerepel az információs technológiával kapcsolatban a tavalyi lisszaboni csúcson jóváhagyott vállalások megvalósításának az elősegítése, vagy például az egységes piac kiteljesítéséhez még hiányzó tényezők megteremtése (így az energiaszolgáltatás, a közlekedés vagy a postai szolgáltatás tényleges EU-szintű liberalizálása -- csupa olyasmi, amivel eddig egymást követő elnökségek sora nem volt képes érdemben megbirkózni).