Megszűnik a környezetvédelmi alap célelőirányzatot (kac) kezelő Környezetfejlesztési Intézet (Köfi); feladata egy részét ugyanis a minisztérium, más részét pedig a Környezetegazdálkodási Intézet (KGI) veszi át -- válaszolt Turi-Kovács Béla miniszter lapunk kérdésére. Még nem fejezték be a korábbi -- kactámogatások odaítélésével kapcsolatos -- döntések felülvizsgálatát, ám azt már most lehet látni, hogy legalább egymilliárd forint felszabadul -- mondta felvetésünkre tegnapi sajtótájékoztatóján. Húszmilliárd forintnyi támogatás felülvizsgálatáról, több száz olyan -- az elmúlt 3-4 évben hozott -- döntésről van szó, amelyet nem követett szerződéskötés, de kötelezettségként szerepel a nyilvántartásban. A várhatóan felszabaduló összeggel a belügyi tárca környezetvédelmi céltámogatásait fejeli meg a tárca a szeptemberi (második) pályázati fordulóban.
Elkészült az 1999. évi bírságtükör a nagy szennyezőkról, amely szerint a környezetvédelmi felügyelőségek 1,775 milliárd forint környezetvédelmi bírságot szabtak ki -- jelentette be Ughy Katalin, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség igazgatója. A Világgazdaság kérdésére elmondta, tavalyi összesítésük azért nincs, mert a másodfokú határozatok egy része még nem született meg. A ''98-ban kiszabott bírságok 80 százaléka folyt be eddig -- nyilatkozta lapunknak. Jelenleg 32 per van folyamatban. A bírságok 70 százaléka a kacot, a többi az önkormányzatokat illeti. A Pest, Komárom-Esztergom, illetve Heves megyei cégek állnak az összesítés élén.
A nemzeti agrár-környezetvédelmi program (nakp) idei beindítását a földművelésügyi miniszter elfogadta, és döntött az ehhez szükséges források biztosításáról -- mondta Turi-Kovács Béla. A programra az agrártárca az idén hárommilliárd forintot fordít. Mint megtudtuk, a környezetvédelmi miniszter a hét végén állapodott meg Vonza András agrárminiszterrel. Mint ismert, az EU csak meglévő programokhoz nyújt társfinanszírozást. Bár a tavalyi évre 6,5 milliárd forintot irányoztak elő az agrár-környezetvédelemre, ám egyetlen fillért sem költöttek erre a célra, az ez évi nemzeti környezetvédelmi programban (nkp) pedig az agrártárca minden soron nulla hozzájárulással szerepel -- értesült lapunk.
Az nkp folytatása, a Herman Ottó-terv 2003-tól 2008-ig határozza meg a környezetvédelmi prioritásokat. Ennek sikeréhez -- az uniós országokhoz hasonlóan -- a GDP 1,5-2 százalékát kellene fordítani -- mondta Turi-Kovács Béla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.