Szabadi Béla ellen irányuló, politikailag motivált támadásnak ítélik szakértők az FVM által kirobbantott concordiás váltóügyet. Információink szerint azonban a menesztett politikai államtitkárhoz "más csatornákon keresztül vezet az út". Az FVM százszázalékos tulajdonában lévő Concordia Rt. egyébként a váltóügyben eljuttatta álláspontját az FVM-ben létrehozott vizsgálóbizottsághoz. A cég vezetése cáfolja, hogy a váltó kiállítása kapcsán visszaélés vagy törvénytelenség történt -- tudtuk meg.
A Concordia a 400 millió forintos váltó révén a tulajdonában lévő GMS 96 Kft. tevékenységét finanszírozta. Az anyavállalat részvételére azért volt szükség, mert a GMS évek óta alultőkésített volt. Az FVM a társaság feltőkésítésére korábban több támogató elvi állásfoglalást hozott, de a tranzakció elmaradt.
A Concordia kezdetben a GMS működését a két cég közötti kölcsönszerződésekkel biztosította. E gyakorlat viszont ellentétes volt a számviteli törvénnyel és több adójogszabállyal, így azt megszüntették. Ekkor a GMS banki hitelekre szorult, de külső forrásokhoz alacsony, 127 millió forintos alaptőkéje miatt csak a Concordia szerepvállalásával jutott. Az anyacég részéről ezért került sor a váltó kiállítására is.
Az FVM szerint a Concordia vezetése megsértette a közraktári törvényt, mert a jogszabály a cég számára a váltóval kezességvállalást nem tett volna lehetővé. A Concordia ugyanakkor a váltóügyletet nem kezességvállalásként, hanem másfajta megítélés alá tartozó biztosítékként értelmezi. A váltó alakilag sem felel meg a kezességvállalás követelményeinek, mivel utóbbit a polgári törvénykönyv szerint csak írásos formában lehetett volna megtenni -- állítják a céghez közel álló szakértők.
Információink szerint a váltó mögött volt fedezet, amit a GMS ma meglévő, csaknem 30 ezer tonnás gabonakészlete jelentett. Amikor azonban az FVM a múlt héten lejárt váltó további kiállításához nem járult hozzá, a készleteket pillanatok alatt nem lehetett értékesíteni. Ezért a Concordiának a hitelező bank számára fizetnie kellett, különben váltóper indult volna ellene. Az ügyben kompetens közraktári felügyelet nem nyilatkozott. Andor Györgynét, a felügyelet vezetőjét többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült elérnünk. Ha a Concordia megsértette a közraktári törvényt, a felügyelet elvileg visszavonhatja a cég közraktári jogosítványait is -- tudtuk meg.
A váltóügy kapcsán az FVM intézkedési tervet kért a Concordia vezetésétől a GMS 96 Kft. végelszámolásának beindítására -- értesült lapunk. Információink szerint a Concordia felügyelőbizottsága tiltakozott a végelszámolási tervek ellen. Úgy értesültünk, hogy a tulajdonos FVM -- tisztázatlan okokból -- olyan értelmű instrukciókat adott, hogy a GMS-készleteket piaci ár alatt kellene értékesíteni. Egyes megfigyelők lapunknak úgy nyilatkoztak, hogy a közeljövőben felvetődhet a Concordia privatizációja is. Ez esetben az állami cég lejáratása bizonyos körök számára kedvező vételi lehetőséget biztosítana -- tették hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.