BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimista növekedési jóslatok

A francia és német pénzügyi vezetők az USA gazdaságának lassulása és a japán stagnálás ellenére továbbra is bíznak az európai gazdaság idei stabil növekedésében, s a piacokkal ellentétben kedvezően nyilatkoztak a kamatokat változatlanul hagyó csütörtöki ECB-közleményről.

Nyugodt légkör jellemezte a két legnagyobb európai gazdaság pénzügyminiszterei és jegybankelnökei között folyó pénteki megbeszéléseket Rouenban, azt követően, hogy az európai jegybank (ECB) csütörtökön mégsem döntött a kamatcsökkentés mellett. Az ECB-közlemény hatására pénteken idei mélypontjára, 0,88 dollár alá csökkent az euró árfolyama az európai pénzpiacokon. Jean-Claude Trichet francia jegybankelnök megítélése szerint Wim Duisenberg ECB-elnök lépése az inflációs nyomással és a béremelések kiszámíthatatlan alakulásával indokolható, német kollégája, Ernst Welteke pedig leszögezte, hogy a pénzügyi mutatók elemzéséből levonható a következtetés, mely szerint a jelenlegi monetáris politikának nincs restriktív hatása -- jelenti a Reuters.
Az amerikai és a japán gazdasági problémák európai hatásaival kapcsolatban Hans Eichel német pénzügyminiszter elismerte, hogy valószínűleg a hivatalos prognózisokban szereplő 2,6--2,9 százalékos növekedési tartomány alsó határa közelében alakul az idén a német gazdaság teljesítménye. "Hosszabb távon időnként persze felül kell vizsgálni az előrejelzéseket, de ennek leghamarabb tavasszal jöhet el az ideje" -- nyilatkozta Eichel.
Párizs már rászánta magát az idei előrejelzés módosítására: 3,3 helyett már csak 2,9 százalékos GDP-bővülést tartalmaznak a kormányzati tervek. Laurent Fabius pénzügyminiszter szerint a francia és az európai gazdaság stabil helyzetben van, a globális lassulás üteméhez képest az európai teljesítmény csekély mértékű visszaesése kifejezetten kedvező fejlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.