BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romlik a hangulat

A vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az euróövezetben a beszerzői menedzserindex, a változás iránya és intenzitása alapján jelentések a növekedés kifulladását is lehetségesnek tartják. A gazdasági tevékenység lassulása alapján elemzők kamatcsökkentést várnak az ECB következő, április 11-i ülésétől.

A vállalati anyagbeszerzések és készletmozgások alapján számított index (PMI) szerint most márciusban két év óta a legkisebb volt a feldolgozóipar növekedési üteme az eurózónában. A mutató -- amelyet a Reuters megbízása alapján az NTC Research állít össze -- 51,2-re csökkent a februári 52,3-ről. A visszaesés nagyobb volt az elemzői konszenzus szerinti 51,8-nél. A beszerzői menedzserindex az euróövezetben márciusban már tizenegyedik hónapja esett, jelezve a növekedés folyamatos lassulását. A szóban forgó jelzőszám 50 felett a gazdaság növekedését, az alatt zsugorodását jelzi, a mostani fellendülés során a csúcsszintet tavaly áprilisban érte el, 60,7 ponttal.
Az euróövezet egyes országai közül az adat Ausztriában, Írországban és Görögországban jelzi a növekedés gyorsulását, lassulást mutat viszont a jelzőszám a négy nagy (Francia-, Német-, Olasz-, Spanyolország) mindegyikében. Németországban a szezonálisan kiigazított mutató márciusban 51,1 pontra süllyedt a februári 52,8-ről, de még az üzleti tevékenység változatlanságára utaló 50-es határérték fölött maradt. A fő gondot itt az jelentheti, hogy 21 hónap óta először csökkentek az exportmegrendelések. A Reuters szerint a gazdasági növekedésnek Észak-Amerikában és Ázsiában tapasztalt lassulása érte el Németországot. Kisebb mértékben az EU-tagok keresletének lanyhulása is hatott.
Franciaország februárban még reménykeltőn kirítt az euróövezet átlagából, márciusban azonban itt is meghatározóvá váltak a többi tagállamban megfigyelhető irányzatok. A beszerzések alakulását jelző fő mutató 52,6-re csökkent a februári 52,9-ről. Párizs számára szintén a tengerentúli megrendelések visszaesése jelenti az aggodalmak legfőbb forrását, a változást azonban az erősebb hazai és EU-beli kereslet még nagyrészt ellensúlyozni tudta márciusban.
Olaszországban még enyhén növekedett a feldolgozóipar teljesítménye márciusban, a változás üteme azonban a stagnáláshoz közelített. Az euróövezeten kívüli Nagy-Britannia feldolgozóiparának teljesítményét jelző beszerzői menedzserindex márciusban 49,7-re esett a februári 52,2-ről, ami azt jelenti, hogy az ágazat itt nagyobbrészt már a visszaesés állapotában van.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.