Az Európai Unió munkaerőpiacát korlátozásmentesen kell megnyitni a csatlakozó kelet-európai országok munkavállalói előtt -- áll a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) közös nyilatkozatában. Mint ismeretes, az Európai Bizottság (EB) Európa Parlamentnek készített javaslatában az áll, hogy a bővítés után az EU tagállamai öt évig nem kötelesek fogadni az új tagországok munkavállalóit. A csatlakozástól számított két éven belül az EB javasolhatja, hogy csökkentsék az átmeneti időszakot. De az a tagország, amelyik bizonyítani tudja, hogy zavarokat okoz a munkaerő-vándorlás, az további két évvel meghosszabbíthatja a korlátozást -- ismertette Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke.
A két szervezet nem ért egyet azokkal az elképzelésekkel sem, hogy egyes szakmákban viszont -- mint például az informatikai szektorban -- a csatlakozás után is nyitva lennének a munkaerőpiac kapui. Ez azzal a veszéllyel járna, hogy a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából fontos területekről indulna meg az elvándorlás -- magyarázta Parragh László, az MKIK elnöke.
Vissza kell szorítani a magyar munkaerő kicsemegézésére tett kísérleteket -- fogalmazták meg. Ezért tárgyalássorozatot kezdeményeznek a kormánnyal, és lobbiznak az európai gyáriparosok (UNICE) és az európai kamarák szövetségénél (Eurochambers) is.
Az MKIK és az MGYOSZ azt szeretné elérni, hogy az Európa Parlament kötelezze a tagállamokat, hogy a csatlakozó országok munkaadói szövetségeivel és kamaráival állapodjanak meg a munkaerő-kontingensekben -- mondta Széles Gábor. Az MKIK elnöke ugyanakkor kijelentette: támogatja a kormányt abban, hogy védje meg a magyar gazdaság érdekeit. Ehhez, ha kell, az unióéhoz hasonló lépéseket vezessen be a közbeszerzés területén, illetve az EU munkavállalóinak magyarországi munkalehetőségeit illetően.
Az eddigi felmérések azt igazolják, hogy a hazai vállalkozók külföldi munkavállalási kedve igen alacsony. Ezért Parragh László szerint alaptalanok a jelentős migrációs hullámtól tartó félelmek. Egyébként az EB elemzései szerint is a keleti bővítés az EU mai lakosságának mindössze egy százalékát érné el a következő 30 év alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.