BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakulnak a hőszolgáltató rendszerek

Az energiatakarékos technológiáktól várt megtakarításból, illetve részben állami támogatásból finanszíroznák a távfűtési rendszerek átépítését a nagy rendszerekről leszakadni készülő közösségek. Az önkormányzati hőszolgáltatók viszont a mérés szerinti elszámolás mielőbbi bevezetésével ígérnek megtakarítást a fogyasztóknak.

A 650 ezer hazai távfűtéses lakás kevesebb mint felében teremtették meg eddig a mérés szerinti elszámolás lehetőségét, amire pedig 2003 második fél évétől törvény kötelezi a szolgáltatókat. Ez azt jelenti, hogy a ma átalánydíjas rendszerben fizető többségnél mindenképpen át kell építeni az épület fűtési rendszerét, ami szakértők szerint 40-60 ezer forintba kerül lakásonként. Ennek az összegnek egy részét vissza nem térítendő állami támogatásként is meg lehet szerezni. Sok helyen a teljes fűtési rendszer korszerűsítése mellett tervezik a távfűtési rendszerekről történő leválást is.
Balassagyarmaton két cég tett ajánlatot a lakóknak a lépcsőházankénti önálló fűtés kiépítésére. Az ajánlat szerint a lakóknak egyetlen fillért sem kellene pluszban fizetni. A beruházást teljes egészében a vállalkozó finanszírozná, viszont nem csökkentenék automatikusan a fűtési díjakat arra a szintre, amit az új, energiatakarékos rendszer indokolna. A lakók a különbözettel törlesztenék a fejlesztés rájuk eső részét.
A Magyar Energia Hivatalban lapunk érdeklődésére elmondták: a jelenlegi szabályozás szerint a távhőszolgáltatás és a lakossági fogyasztók is védve vannak a jelentős áremelkedésekkel szemben. Azaz a "szakadároknak" egyelőre nem kell tartaniuk attól, hogy a leválás automatikusan a fűtőanyagként felhasznált földgáz árának emelkedésével jár. Azt azonban ma még nem lehet tudni -- jegyezték meg szakértők --, hogy az uniós csatlakozás során a távhőszolgáltatók, vagy a lakossági fogyasztók árelőnyét áldozza-e fel az adott kormány. Az viszont biztos, hogy a hőszolgáltatók folyamatosan nehezményezik a túl alacsony lakossági gázárat.
Ugyanakkor ahol mérés szerinti elszámolás, vagyis a tényleges energiafogyasztás alapján fizetnek a nagy távfűtési rendszerekhez kapcsolódó lakók, az idei enyhe tél után jelentős összegeket térítettek vissza. A debreceni hőszolgáltató például már tavaly decemberben visszajuttatott egy jelentősebb tételt azzal, hogy 25-30 százalékkal csökkentette az előlegeket. Összességében 60 millió forint maradt ezáltal a debreceni 31 ezer távfűtéses lakás tulajdonosainak zsebében, a januári elszámoláskor pedig további 40 milliót fizettek vissza nekik. A legjobban szigetelt lakások tulajdonosai a becslések szerint ebben a szezonban akár 200 ezer forintot is megspórolhattak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.