BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél órán belül elérhető sztrádák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Várhatóan az ősszel kerül a kormány elé a megújított közlekedéspolitikai koncepció -- jelentette be Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter egy tegnapi nemzetközi útügyi konferencián.

A magyarországi fejlesztéseknél elsőbbséget élveznek az európai fő közlekedési folyosók -- mondta a miniszter. Ezek hazai szakaszainak 85 százaléka a tízéves gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési program keretében 2008-ig megépül. A 30 éves távlati tervek pedig azt célozzák, hogy az ország bármely részéről 30 percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.
Az 1996-ban elfogadott közlekedéspolitikai koncepciót -- az EU-csatlakozást, a nemzetközi szervezetek ajánlásait, valamint a szomszédos országok hálozatépítési fejlesztéseit -- figyelembe véve újítják meg. Ennek keretében hosszú távú, 2015-ig szóló közlekedési koncepció is készül. Fónagy János reményei szerint a megújult koncepció tervezete az ősszel a kormány, az év végére pedig a parlament elé kerül.
A közúti elérhetőség élénkíti a tőkebefektetést, és ezzel segíti az elmaradott térségek felzárkózását. Példaként említette az M5-ös mentén lévő Kecskemétet és Kiskunfélegyházát, és az M3-as térségét.
Várhatóan 2002 őszére megépül az M3-as autópálya Polgárig, 2004-ig pedig Nyíregyházáig. Ugyanakkora elkészül az M7-es, illetve az M70-es sztráda a határig. Eközben folytatódik az MO-s, az M5-ös kiépítése is.
A mintegy 700 milliárd forint költségű tízéves gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési program mellett szükség lenne 1180 kilométernyi főút és 280 kilométernyi út átépítésére is -- mondta Tombor Sándor, a közlekedési tárca közigazgatási államtitkára. Ez mai áron több mint egymilliárd forintba kerülne.
A Magyarországon található több mint 13 ezer hídból hatezer része az országos közúthálózatnak. Míg nálunk a Dunán átívelő hidak átlagban 70 kilométerenként követik egymást, addig Ausztriában és Németországban 20 kilométerenként. A Tiszán jobb az átkelési sűrűség: 579 kilométer hosszú magyar szakaszán 14 híd van. A pontonhidakkal, valamint kompátkelési lehetőséggel együtt átlagosan 17 kilométerenként lehet átjutni a folyón, ami megfelel az európai átlagnak. A dunaföldvári, az esztergomi hidat jelenleg újítják fel, épül az új szekszárdi Duna-híd építése és előkészítő fázisban van a dunaújvárosi.
Kazatsay Zoltán, a tárca EU-integrációs helyettes államtitkára elmondta, hogy a következő fél évben várható a közlekedést érintő csatlakozási tárgyalások lezárása. A csatlakozásra váró országokat összekötő TINA-úthálózat 460 kilométer hosszú szakaszának felújítására Magyarország igénybe vehet EU-forrásokat is.
Az EU ISPA-programja eddig a vasúti fejlesztésekre összpontosított, de az idén Magyarország közúti projektekre is kér támogatást. A kormány egyebek között a 3-as és a 35-ös út felújításához, az M0-s gyorsforgalmi út keleti szektorának továbbépítéséhez, valamint az M5-ös autópálya folytatásaként megépülő M43-as építéséhez szeretne ISPA-forrást igénybe venni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.