BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Címkézendő génmódosítás

Hamarosan nyilvánosságra hozza a genetikailag módosított organizmusokat (gmo) tartalmazó élelmiszerek jelöléséről szóló jogszabályt az Európai Bizottság. A precedensértékű előírás hatálya alá kerül minden olyan termék, amelynek legalább egy összetevője egyszázaléknyi gmo-t tartalmaz. A magyarországi szabályozás gyakorlatilag teljesen megegyezik az unióéval.

Az Európai Unióban gyakorlatilag három éve húzódik a genetikailag módosított organizmusokat tartalmazó élelmiszerek forgalmazásának, illetve jelölésének az ügye. A téma nemcsak a különböző fogyasztóvédelmi és zöldszervezetek érdeklődésének a középpontjában áll, hanem az USA és az Európai Unió közötti kereskedelmi kapcsolatok egyik kényes kérdése is.
Washingtonban ugyanis úgy látják, hogy Brüsszel azért akarja az aprólékos, az élelmiszereket a termőföldtől az étkezőasztalig végigkísérő gmo-vizsgálatnak alávetni, hogy ezzel mesterséges akadályokat gördítsen az amerikai mezőgazdasági termékek útjába. Az Egyesült Államokban ugyanis a kérdésben illetékes hivatal, a Food and Drug Administration (FDA) eddig még nem írta elő a gmo-t tartalmazó élelmiszerek címkézését, mert szerinte nincs szükség külön vizsgálatokra a felhasználás biztonságosságát illetően.
Hasonló véleményen vannak az élelmiszer-ipari vállalatok is, amelyek szerint a címkézéssel együtt járó tetemes költségeken túlmenően a jelölés csak megzavarná a vásárlókat, mert azt sugallná, hogy a termék nem biztonságos. Ugyanakkor független szakmai körökben utalnak arra, hogy a címkézés éppúgy félrevezető lehet, mint ha nincs megjelölés.
Magyarországon a géntechnológiai tevékenység szabályozásáról 1998-ban született meg a törvény, s 1999. január 1-jén lépett életbe. Mint a törvény kidolgozásában részt vevő Balázs Ervin, az MTA rendes tagja a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, hazánkban a magyar "géntörvény" végrehajtási utasítása előírja a címkézési kötelezettséget. Ez többek között leszögezi, hogy az élelmiszeren fel kell tüntetni, ha az genetikailag módosított összetevőt tartalmaz, illetve ha azt, amiből a termék származik, genetikai úton módosították.
Az már más kérdés, hogy Magyarországon jelenleg nincs kereskedelmi forgalomban gmo-t tartalmazó élelmiszer-ipari termék, amit csak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes hatóságának külön engedélyével lehet forgalomba helyezni, akár importból, akár hazai termelésből származik az adott élelmiszer. Kisparcellás szabadföldi kipróbálásra azonban már legalább 30 engedélyt adott ki az illetékes hatóság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.