BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhúzódó aratás

A kedvezőtlen időjárás miatt elhúzódhat az aratás Magyarországon, a késés körülbelül 6-10 napos lehet. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) adataiból ugyanakkor az is kiderül: az idei gabonatermés minden tekintetben meghaladja a tavalyit.

Az elmúlt évinél kedvezőbb terméseredményeket jeleztek júniusban a becslések, és ez -- az esőzések ellenére -- általában be is igazolódott. Bács-Kiskunban -- ahol csaknem 170 ezer hektár a gabonaterület -- az átlagtermés meghaladja a hektáronkénti 4000 kilogrammot, ami csaknem 20 százalékkal több a tavalyinál. Madari Jenő, az FVM megyei hivatalának vezetője arról tájékoztatta lapunkat: a búza 85 százalékát, az őszi árpa, a triticale és a rozs felét, a zab és a tavaszi árpa 40 százalékát, a repcét pedig teljes egészében betakarították.
Hajdú-Bihar megyében -- tudta meg lapunk FVM-forrásból -- az őszi árpát teljes egészében, a búza 79, a triticale 38, a zab 6 százalékát takarították be. A termésátlag búzából 4750 kg/hektár, míg a triticale és a rozs egyaránt 3200 kilogrammot hozott.
Győr-Moson-Sopron megyében is befejeződött az őszi árpa aratása, a búzának azonban egyelőre csak a felénél tartanak, a rozsterület 37 százalékát hagyták el a gépek, a zabba azonban még be sem mentek. A búza az idén 3670, az őszi árpa 3990 kg/hektár terméssel kecsegtet.
A fellazult talajon nehezebben mozognak a gépek, mindez hektáronként 3000 forintos pluszköltséget jelent, a hozamkiesés további 7000-7500 forint hektáronként, sőt, a legrosszabb helyeken egyáltalán nem is lehetséges a betakarítás. A szárítás tovább növeli a költségeket. Egészében véve azonban teljesen biztos az, hogy 2001-ben is megterem az ország kenyere, és bőségesen jut a tavalyinál nagyobb termésből exportra is. Ehhez képest az aratás 6-10 napos elhúzódásának nincs katasztrofális hatása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.