BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háromszázalékos reálbér-növekedés a cél

Augusztus végére bértárgyalásokat kezdeményezett a Közúti Közlekedési Szakszervezet a partner munkáltatói szervezetnél és a közlekedési cégek többségénél tulajdonos ÁPV Rt.-nél. Mint Inokai Géza, a szakszervezet elnöke mondta, az idén 3--5 százalékos reálbér-emelkedés cél.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet a napokban írásban kezdeményezte a partner munkáltatói szervezetnél és a közlekedési cégek többségénél tulajdonos ÁPV Rt.-nél a bérkorrekciós tárgyalások megkezdését. A munkavállalói szervezet reményei szerint augusztus második felében asztalhoz tudnak ülni.
A szakszervezet célja, hogy az idén 3--5 százalékos reálbér-növekedést tudjanak biztosítani a dolgozóknak. Az idei és a 2002-es évre szóló keretmegállapodás és az idei bérmegállapodás szerint is az inflációt meghaladó emelést kell vérehajtani az alágazatban. A kormányzat eredeti inflációs tervének figyelembevételével állapodtak meg a 10--12,5 százalékos idei béremelésben. Ám az infláció mértéke ezt meghaladja, így szükség van bérkorrekciós tárgyalásokra -- közölte Inokai Géza. Szeretnék elérni azt is, hogy az év korábbi hónapjaiban visszatartott egyszázalékos béremelést is megkapják a dolgozók.
A szakszervezet reméli, hogy javaslatuk eredményes lesz, hiszen a bérkorrekciós tárgyalásokat mind az egyéves bérmegállapodás, mind a kétéves keretszerződés tartalmazza. Ám ha a kezdeményezésük nem lesz eredményes, akkor bírósági úton próbálnak érvényt szerezni a szerződésekben foglaltaknak.
Inokai Géza a közelmúltban nyilvánosságra került ÁSZ-jelentés kapcsán -- amely a főváros és öt nagyváros tömegközlekedését vizsgálta -- elmondta: javasolni fogja Kovács Árpádnál, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökénél, hogy vizsgálatukat terjesszék ki a teljes tömegközlekedésre. A nagyvárosok mellett a többi városban is szükség lenne az ellenőrzésre -- vélte a szakszervezeti vezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.