Perelik az agrártárcát
Kilenc konzerv- és tartósítóipari cég úgy döntött: jogi úton próbálnak igazuknak érvényt szerezni. Tegnap beperelték a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (FVM). A tárca ugyanis nem járult hozzá ahhoz -- amit a kormány tavaly december közepén jóváhagyott --, hogy tíz konzervipari cég hároméves lejáratú hiteleihez százszázalékos kamattámogatást kapjon. A határozat ellen fellebbezést nyújtottak be a társaságok, amelyet az agrárminiszter elutasított. Összesen 2,6 milliárd forintnyi hitelről van szó, amihez számítások szerint félmilliárd forintnyi állami kamattámogatás társulna.
Kilenc konzervipari társaság -- a tizedik technikai okok miatt kicsúszott a határidőből -- tegnap törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyészséghez -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Galambos József, a Magyar Tartósítóipari Szövetség titkára. Ebben azt kérik, hogy állapítsa meg az ügyészség, hogy törvényes volt-e, vagy sem a tárca elutasító határozata. Mint ismeretes, az FVM azért utasította el a kedvezmények iránti kérelmeket, mert a cégek a múlt év végéig visszafizették korábban felvett hiteleiket (VG, 2001. június 18.). A kormány tavaly úgy határozott, hogy hozzájárul a kölcsönök három évvel történő meghosszabbításához, de a további kedvezményeket feltételhez kötötte. Eszerint a társaságoknak rendezniük kellett a múlt év végéig a tőketörlesztési kötelezettségüket. A cégek szerint most azért esnek el a kedvezményektől, mert tavaly jogkövető magatartást tanúsítottak.
Amennyiben a társaságoknak kedvező lesz az ügyészség határozata, az még nem kötelezi semmire az FVM-et. Ezért a Fővárosi Bírósághoz is benyújtottak keresetleveleket. Ebben a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérik a konzervgyárak -- mondta Galambos József. A szövetség és az érintett cégek továbbra is tárgyalásokat kezdeményeznek az FVM-mel, és még mindig peren kívüli megegyezést szeretnének elérni -- tette hozzá a titkár.
A konzervipari társaságokat egyébként nehéz helyzetbe hozta a kedvezmény megvonása. Különös tekintettel arra, hogy a zöldség-gyümölcs feldolgozási szezon közepén járnak. Remélhetőleg nem okoz fennakadást a működésben a kamattámogatás hiánya -- válaszolt kérdésünkre Galambos József.


