A bérből élők személyi fogyasztása júniusban 3,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ugyancsak süllyedt a háztartások fogyasztási hajlandósága, ami a jövedelmekhez viszonyított adat. A japán bruttó hazai terméknek nagyjából 60 százaléka a fogyasztás, ezért alakulása döntő a gazdasági növekedés szempontjából.
A kedvezőtlen statisztikai adatok közé tartozik az is, hogy az újonnan kezdett építkezések száma 10,5 százalékkal maradt el júniusban a tavalyihoz viszonyítva. Mindez együtt azt mutatja, hogy az áprilistól júniusig tartó időszak nemcsak újabb kedvezőtlen negyedév volt Japán számára, hanem több adat negatív rekord volt, vagy a visszaesés tartósságáról tanúskodott.
Egyes közgazdászok -- Így Okubo Takudzsi, a Goldman Sachs tokiói munkatársa -- ebből arra következtetnek, hogy a közvetlen fordulat már nem sokáig várat magára. Arra hivatkoznak, hogy a készletek növekedése megállt. Más szakértők szerint viszont kétséges, hogy a végső kereslet miként alakul.
A kormány most újabb közmunkákkal akarja kimozdítani a holtpontról a gazdaságot. Aszo Taro, a vezető kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt politikai tervezője szerint pótköltségvetést állítanak össze ebből a célból. Ennek összegét még nem határozták el, de független becslések szerint 2-3 billió jenre lesz szükség.
Koidzumi Dzsunicsiro miniszterelnök a szenátusi választások előtt azt ígérte, hogy a 30 billió jent (240 milliárd dollár) nem haladhatja meg az államadósság összege a következő pénzügyi évben, s ezzel együtt a bankokat a rossz kölcsönök leírására kényszerítik. Ez utóbbi egymillióval növelheti a munkanélküliek számát. Erre gondolt Takenaka Heidzo gazdasági miniszter, amikor a biztonsági hálóra utalva nem zárta ki a pótköltségvetés lehetőségét. "Célunk nem a kereslet növelése -- mondta --, de ha a strukturális reform költségvetési intézkedéseket tesz szükségessé, a kormány nem zárja ki a lehetőséget."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.