Varga Mihály pénzügyminiszter arról tájékoztatta a parlament egészségügyi bizottságának elnökét: a kormány az idén csupán 10,6 milliárd forinttal növelte az egészségbiztosítási alap gyógyító-megelőző kasszáját, júliustól ebből emelték például a kórházi gyógyítási alapdíjat és a gyermekellátást. További összegek juttatásáról azonban nem határozott.
Kökény Mihály a Világgazdaságnak elmondta: levélben kért választ a pénzügyminisztertől az egészségügyi ágazat forrásbővítéséről. Ezt azért tette, mert az egészségügyi miniszter több támogatandó program megvalósításáról s az azokhoz szükséges konkrét pénzösszegekről is beszél, amelyek meghaladják a 70 milliárd forintot. Ezek között van a szakellátás amortizációjának modellezése, a védőnői ellátás fejlesztése, a gyógyszerkassza feltöltése és mintegy 16 milliárd forint a népegészségügyi programokra.
Kökény elmondta: a pénzügyminiszter válaszából kiderült, hogy az említett feladatokról csupán az informális kormányüléseken volt szó, s azokat "számszerű kihatások nélkül" fogadta el a kormány. A népegészségügyre a 2001--2002-es költségvetés egyes fejezeteiből költhetnek, a biztosító gyógyszerkasszájának előirányzatát pedig a később bizonyítható szükségleteknek megfelelően növelik -- tudta meg a parlamenti bizottság elnöke.
Korábban a bizottság szocialista képviselői országgyűlési határozati rangra kívánták emelni a lakosság egészségvédelmét szolgáló, csakis kormányzati ciklusokon át megvalósítható népegészségügyi programot, ám -- Kökény szerint elsősorban a kormánypárti képviselők miatt -- az meghiúsult. Pedig a többpárti konszenzus nélkül nehéz megteremteni a program pénzügyi fedezetét -- állítja Kökény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.