BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korai lehet az optimizmus

Az elemzők ellentétes várakozásával szemben emelkedett júliusban a németországi üzleti hangulatot jelző Ifo-index. Közgazdászok ennek ellenére óva intenek a korai derűlátástól, az euróövezet egészében fogytán ugyanis a fogyasztók bizalma.

A júniusi ötéves mélypontról három tizeddel, 89,8 pontra emelkedett a hétezer német vállalatvezető megkérdezésén alapuló üzleti hangulatindex. A mutató várakozásokat tükröző részindexe ugyan magasabb lett, de a jelenlegi helyzet megítélése ismét rosszabb júniushoz képest. "Miután a jövőre vonatkozó várakozások kedvezőbbekké válnak, újabb három-négy hónapra van szükség az aktuális üzleti lehetőségek értékelésében mutatkozó javulásra" -- óvott a korai optimizmustól Gernot Nerb, a müncheni kutatóintézet felméréséért felelős közgazdász.
Bár a német növekedés a Bundesbank becslése szerint megállt a második negyedévben, a piacok már az ipari termelés fellendülésének jelét láthatták az új adatban -- értékelte a Reuters tudósítója az eurónak a hír hatására bekövetkezett erősödését. Nerb szerint a mostani szint még nem veszélyezteti a német exportőrök kilátásait, de nekik is jól jönne, ha az Európai Központi Bank már jövő heti ülésén kamatcsökkentésről döntene.
A német vállalatok azonban most még újabb leépítéseket jelentenek be, és az első fél évben 11 százalékkal nőtt a csődeljárások száma az eurózóna GDP-jének közel harmadát adó gazdaságban -- tudósít a Bloomberg. A kormányzat nem tervezi a 2003--2005 közé ütemezett adócsökkentések előre hozását, és már Gerhard Schröder kancellár is kétli, hogy 2002 végéig 3,5 millió fő alá csökkenhet a munkanélküliek száma.
Ennek megfelelően a német fogyasztóknál csak a portugálok és a görögök tekintenek borúlátóbban a jövőbe -- írja a Handelsblatt. Bár a megtakarítási hajlam nem növekedett, és stabilnak mondható a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet is, a német bizalmi index alulmúlja az eurózóna átlagát, ami pedig alatta marad az EU egészében mért értéknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.