A kiállításon nagy hangsúlyt kapnak a logisztikai szolgáltatások, a tanácsadás, a szállítmányozás, a fuvarozás, az anyagmozgatás, a csomagolás, a raktározás, a bérraktározás, a szállítóeszközök forgalmazása, az informatika, a logisztikai oktatás. A szervezők abból indultak ki, hogy Magyarország adottságai -- például földrajzi elhelyezkedése -- folytán a régió fontos logisztikai térsége. Ennek kihasználása a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében igen nagy jelentőségű, ezért a rendezvény iránt külföldről is érdeklődnek.
A kiállítás egyébként kinőtte eredeti helyszínét, a Semmelweis Egyetemet, ezért az SAP-csarnokba helyezték át. A kiállítók száma az első évben még csupán 55 volt, majd 74-re nőtt, tavaly pedig már 80 kiállító volt jelen. Ennek megfelelően a kiállítási terület is egyre bővült, és előbb 580, majd 1065, tavaly pedig 1245 négyzetméter volt. Az idén már ennél is többet, mintegy 1600 négyzetmétert igényeltek a jelentkezők.
A kiállításnak számos kísérőrendezvénye lesz. A szakmai napokon egy-egy aktuális kérdés köré csoportosítva hangzanak el előadások a logisztikáról, a nemzetgazdaságban betöltött egyre nagyobb szerepéről. Az idén kiemelt téma a város- és kereskedelmi logisztika. A kísérőprogramban egyébként fontos szerepe lesz a szakmai tanácskozásoknak. A kiállítók cégismertető vagy termékszolgáltatási bemutatókat tarthatnak, és az úgynevezett work-shopok keretében műhelymunkára is lesz lehetőség.
A kiállítással összefüggésben az idén ismét pályázatot hirdettek, amelyhez a gyakorlatban megvalósított logisztikai munkák eredményeinek bemutatásával lehetett csatlakozni. Elismerésükre megalapították a "Kiválóság a Gyakorlati Logisztikában" elnevezésű díjat. Fenyves Júlia elmondta, hogy cégektől, intézményektől öt pályamunkát nyújtottak be, ezekben -- egyebek közt --- katonai logisztikával, autógyártási folyamatban alkalmazható logisztikával, szemestermény-szállítással, fuvaroptimalizálással foglalkoztak a pályázók.