A kormány -- mint arról a Világgazdaság korábban hírt adott -- júliusban döntött az állami kezelésben lévő díjas autópályák működésével összefüggő feladatokról. Eszerint egyebek között az M1-es Győr és Hegyeshalom közötti szakaszán, valamint az M3-ason a sztrádakapuk lebontásával egy időben elektronikus felügyeleti és ellenőrzési rendszert kell bevezetni. Üzembe helyezésének határideje 2002. január 1-je. Ennek felelőse a belügy- és a kancelláriaminiszter. A határozat értelmében a rendszer kiépítésére a költségvetés 320 millió forintot biztosít.
A rendszer megvalósítására -- a rendkívüli sürgősség miatt -- hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzést alkalmaznak. Nyílt pályázattal ugyanis a kormányhatározat szerinti 2002. január 1-jei határidőt nem lehetne tartani. Információink szerint a zárt eljárás dokumentációja már mintegy két hete elkészült, de a meghívni kívánt nyolc cégnek, illetve a közbeszerzési döntőbizottság elnökének (ezt a hirdetmény közzététele nélküli eljárások indításakor a törvény írja elő) még nem küldték el. A start a Miniszterelnöki Hivatal áldására vár -- értesült lapunk. Az idő pedig szorít, hiszen a választott eljárás esetén is tíznapos határidő van az ajánlatok beadására. Utána kezdődik a tárgyalásos szakasz. Ez szakértők szerint a mostani indítással legjobb esetben is november első hetében fejeződhet be. Azaz akkor lehet eredményt hirdetni, szerződés pedig -- a jogszabály értelmében -- rá nyolc napra köthető.
Az elképzelések szerint az M1-esen és az M3-ason bevezetendő elektronikus felügyelő- és ellenőrző rendszer a járművek rendszámát olvassa le. Mivel pedig a matrica vásárlásakor a központi számítógépbe kerül a jármű rendszáma, kiszűrhetők a bliccelők. A rendszer a lopott gépkocsik felderítését is szolgálná. Úgy tudjuk, hogy az M3-as néhány felhajtó ágán lévő kapuk bizonyos elemeinek kivételével valamennyi kapu teljes egészében leszedhető. Csupán az infrastruktúrájukat -- egyebek között az áramellátást -- használják fel az elektronikus ellenőrzésénél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.