BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szükségesnél kevesebb nővér

Enyhíthet a gyógyintézmények szakdolgozóhiányán az októbertől hatályos bérpótlékemelés, amiről múlt pénteki ülésén döntött a kormány. E szerint a három műszakban dolgozó ápolónők, a szülésznők, a műtőssegédek, valamint a mentőszolgálat kivonuló állományának eddigi 60 százalékos pótléka megduplázódik. A jelenleg 120 százalékos pótlékban részesülők pedig 150 százalékot kapnak. Ez utóbbiak között vannak az intenzív terápiás osztályok orvosai, szakasszisztensei és ápolónői, továbbá a műtős szakasszisztensek.

Mikola István egészségügyi miniszter szerint az intézkedéssel mintegy 50 ezer ember jövedelme lesz több, ami az idén 1,5 milliárddal, jövőre pedig 9,3 milliárd forinttal növeli a költségvetés kiadását.
A szaktárca felmérése szerint az első fél évben több mint 3200 ápolónő hiányzott a gyógyintézményekből. Az átlagos, 47 236 forintos bruttó bér cseppet sem vonzó. A jól képzett szakdolgozók keresettek a magánklinikákon, de a nemzetgazdaság más ágazataiban is. Sokan találtak munkát a kereskedelmi üzletközpontokban, szépségszalonokban. Megindult az országhatáron túli munkavállalás, Németországban például havi 2-3 ezer márkát is keresnek a szakképzett nővérek. A munkaerőhiányt a keletről, elsősorban az Erdélyből jövőkkel igyekeztek pótolni, ami azonban nem megoldás.
Az Egészségügyi Minisztérium ápolási és szakképzési főosztályának megbízott vezetője arról is tájékoztatta a Világgazdaság munkatársát, hogy a pálya vonzóbbá tétele érdekében szeptembertől ösztöndíjrendszert vezettek be, amit nemcsak a most kezdő ápolótanulók, hanem a már nappali oktatásban részt vevők is megkapnak. A minisztérium hallgatónként tízezer forintot fizet, amit a gyógyintézmények tulajdonosainak ötezer forinttal kell kiegészíteni, a leendő munkaadók szerződést kötnek a diákokkal -- mondta Tóth Ibolya. Megtudtuk azt is, hogy a szakképzés ösztönzésére százmillió forintos pályázatot írtak ki. Az 50--80 ezer forint szakképzési díjat eddig a munkavállaló, esetleg a díj egy részét a munkáltató fizette. A nyertes 1000--1200 pályázó ezután ingyen végezheti el egyebek mellett az intenzív, az onkológiai, a pszichiátriai, az idősgondozói és a közegészségügyi szaktanfolyamot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.